MotoGP

Smitht vetheti be Iannone helyett az Aprilia (frissítve)

Sajtóértesülések szerint a noale-i gyártónál eleve tesztversenyzőként tevékenykedő britet léptethetik elő, amennyiben az olasz B próbája is pozitívnak bizonyul – bár a csapat reméli, hogy motorosa ártatlan.
December közepén robbant a bomba, miszerint Andrea Iannone megbukott egy doppingteszten, amelyet még a Malajziai Nagydíj hétvégéjén végeztek el. A hírek szerint az apriliás vizeletében drosztanolont találtak, amelyről az olasz úgy véli, ha valóban bekerült a szervezetébe, valószínűleg az ázsiai fordulók során evett ellenőrizetlen hússal történhetett meg.
 
Mindenesetre január 7-én elvileg elvégezték a B próbát, és tartottak egy meghallgatást is a motoros fellebbezése kapcsán, ezekről viszont egyelőre nem érkeztek hivatalos eredmények (bár néhány olasz lap szerint a B próba is pozitív lett), márpedig addig mindenképp érvényben marad a felfüggesztett eltiltás. Az olasz csapata, a Gresini Aprilia részéről Massimo Rivola úgy fogalmazott a La Gazzetta dello Sportnak adott interjúban, hogy kiállnak versenyzőjük mellett, és bíznak benne, hogy részt vehet a február elején esedékes sepangi teszten.
 
Ha viszont a B próba is pozitívnak bizonyul, úgy a noale-i gyártó a sajtóértesülések szerint Bradley Smitht vetheti be Iannone helyett. Bár korábban az Avintia Ducatitól kiebrudalt Karel Abraham is szóba került, a brit lehet a logikus választás, hiszen eleve tesztversenyzőként dolgozik az Apriliánál, ráadásul a Crash.net úgy tudja, a nemzetisége miatt a Dorna is ő támogatná, mivel kevés a brit motoros a vb-n.
 
Smithnek a MotoE-ben is szerződése van az előttünk álló szezonra, ami okozhat még gondokat, bár azért vélhetően egy MotoGP-s beugrás prioritást élvezne – főleg abban az esetben, ha hosszabb távon kellene pótolnia Iannonét, akire a hírek szerint akár négyéves eltiltás is várhat. Az Aprilia számára egyébként különösen nem jön jókor ez a balhé, hiszen Malajziában készülnek először kipróbálni a vadonatúj, elmondásuk szerint radikálisan átalakított motorjukat.

FRISSÍTÉS: Olasz lapok szerint Iannone B próbája is pozitív lett, de csak kis mennyiségben mutatták ki a mintában a tiltott szert, erre alapozhatják majd a védekezést.

Fotó: MotoGP Media


Hozzászólások