MotoGP Sepang Teszt
Superbike Aragon

Spanyol Superbike: Kovács Bálint Valenciát kihagyva is őrzi pozícióját

Megkezdődott a spanyol nemzeti bajnokság fináléja, melyet Kovács Bálint egészségügyi okokból kihagyni kényszerül.
P1race.hu 2021.10.26. 14:37:44
Közel két hónap kihagyás után folytatódott a Spanyol Superbike Bajnokság. A hajrában két fordulót rendeznek: egyet Valenciában, a másikat, a szezonzárót pedig Jerezben. A H-Moto Team versenyzője, a New2 Project csapattal induló Kovács Bálint sajnos sérülés miatt kihagyni kényszerül az utolsó három fordulót. Mint ismert, még július közepén, a barcelonai forduló időmérő edzésén bukott egy nagyot, amelynek csonttörés lett a vége. Abból már kezdett felépülni, így kerékpáros és kispályás edzésekkel próbálta újra formába hozni magát. Ám az egyik ilyen edzés során újra elesett, aminek következtében lapocka-és kulccsontját meg kellett műteni. A fémeket azóta kivették a vállából, de a rehabilitáció végett nem indulhat a hátralévő futamokon. Lássuk röviden, hogy mit hagyott ki Bálint.

A hétvége előtt volt egy nagy tanácskozás, ahol részt vettek a spanyol motoros szövetség, az RFME vezetői és tagjai. A jövő évi naptár és a szabálymódosítások volt a fő téma. A lényeg:

- a 2022-es Spanyol Superbike Bajnokság április 02-03-án veszi kezdetét Jerezben
- előtte, március 19-20-án lesz ugyanott a hivatalos teszt
- hét versenyhétvégét rendeznek két-két versennyel, az idei évhez hasonlóan
 
- itt is bevezetésre kerülnek az új Supersport szabályok, így már a Ducati, MV Agusta és Triumph is indíthat motorokat. Megszűnik az Open600, lesz helyette Superstock600, amiben a jelenleg érvényes köbcentihatárok lesznek érvényben ezután is.
 
- az Open1000 értékelés (amiben Bálint is indul) új neve Superstock1000 lesz, az Open1000-el megegyező szabályokkal. Ami változik, hogy aki a 2020-21-es szezonban az első tízben zárt a Superbike-ban, az nem indulhat a Superstock1000-ben. Illetve a jövő szezontól kezdve a Superstock1000 mindenkori első három helyezettje az azt követő szezonokban csak az SBK-ban indulhat majd.
 
A sorozat sajnos újra gyászolt: a legutóbbi fordulóban Hugo Millanra emlékeztek, az azóta eltelt szünetben azonban egy újabb ifjú tehetség, Dean Berta Vinales is életét vesztette, így most neki szólt az egy perc néma csönd:
 
 Reméljük, hogy több versenyzőt már nem kell "örökké a szívünkben" hordoznunk...

Több endurance vb-versenyző is elindult a hétvégén, mindnyájan az Open1000-ben: az újdonsült futamgyőztes német Markus Reiterberger, a friss francia superbike bajnok Mathieu Gines, valamint a Stock-ban érdekelt luxemburgi Chris Leesch.

IDŐMÉRŐ EDZÉS

A szombati időmérő edzésen a hondás Jordi Torres szerezte meg a rajtelsőséget az Open1000-ben induló Markus Reiterberger és a saját csapattársa, Eric Granado előtt. Mathieu Gines a nyolcadik, Chris Leesch a 15. lett.
Az időmérőn nagyot bukott a négyes kanyar bejáratánál a sorozat nagy öregje és sokszoros bajnoka, Carmelo Morales, aki számára nemcsak a hétvége, hanem a szezon is idő előtt ért véget.

ELSŐ VERSENY
 
Reiterberger nem ismert kegyelmet: a második helyről indulva hamar az élre állt, és a kockás zászlóig ott is maradt. Az első körökben még a portugál Ivo Lopes volt a második, ám később hátraesett a negyedik, majd az ötödik helyre, amelyiken végül be is futott. Torres még csatázott a csapattársával a második helyért, ám azt a hetedik körben visszavette, majd a német ász nyomába eredt. Bár fokozatosan faragott a hátrányából, már nem tudta leelőzni, és a második lett végül – pontosabban az első, mivel Torres az SBK értékelésben indul, míg Reiterberger az Open1000-ben, így a Moto E Világkupa győztes, bár gyakorlatilag második lett, az SBK futamgyőzelem az övé lett, megelőzve a csapattárs Granadót és Oscar Gutierrezt. Reiterberger toronymagasan megnyerte az Open1000 értékelést, 16 másodpercet adva Ginesnek és húszat a harmadik Alex Toledonak, aki Marc Mirallest helyettesíti. A tabellán Bálint mögött lévő Roberto Blazquez a hetedik lett, kilenc pontot faragva a hátrányából.
 
 Open1000 dobogó: 2. Gines - 1. Reiterberger - 3. Toledo

Végeredmény:
 
1 REITERBERGER, Markus GER BMW   Open1000
2 TORRES, Jordi SPA Honda 0,109 SBK
3 GRANADO, Eric BRA Honda 1,843 SBK
4 GUTIERREZ, Oscar SPA Yamaha 2,025 SBK
5 LOPES, Ivo POR BMW 2,451 SBK
6 RAMOS, Roman SPA Kawasaki 6,497 SBK
7 MEDINA, Alejandro SPA Kawasaki 8,174 SBK
8 URAMOTO, Naomichi JPN Suzuki 8,576 SBK
9 GINES, Mathieu FRA Yamaha 16,216 Open1000
10 TOLEDO, Alex SPA BMW 20,090 Open1000
11 SAEZ, Daniel SPA Yamaha 20,269 Open1000
12 PALOMARES, Christian SPA Kawasaki 22,670 Open1000
13 VALTONEN, Ville FIN BMW 34,919 Open1000
14 BLAZQUEZ, Roberto SPA BMW 35,048 Open1000
15 LEESCH, Chris LUX Honda 45,956 Open1000
16 ARTIME, Javier SPA Honda 54,620 Open1000
17 ESTEVE, Jordi SPA Yamaha 59,945 Open1000
18 NUÑEZ, Juan J. SPA Kawasaki 1:09,195 Open1000
19 LEYNINGER, Julien FRA Yamaha 1:10,251 Open1000
20 SAN EMETERIO, Oscar SPA Yamaha 1:18,688 Open1000
21 ALVARO, Jacob SPA Kawasaki 1:32,128 Open1000
22 TORRAS, Raül SPA Honda 1:33,783 Open1000
23 VERCHERE, Florent FRA Yamaha 1:33,947 Open1000
24 LE GALLO, Philippe FRA Honda 1:35,123 Open1000
25 CORTES, Miguel SPA Yamaha -1 kör Open1000
Nem ért célba        
  DOMINGUEZ, Julio SPA Suzuki - 9 kör Open1000
 
MÁSODIK VERSENY


A vasárnapi versenyek felvétele (SBK rajt 2:14:30-nál)
 
A második versenyen Roberto Blazquez nem indult el valamiért, így a Bálinttal szembeni hátrányából nem tudott faragni. A rajtot ezúttal is Reiterberger kapta el al legjobban, és az elsőséget ezúttal sem engedte ki a kezéből. Torres végig ott volt mögötte, azonban Reiterberger körről körre tudta pár tizeddel növelni az előnyét. A hondás azonban a 13. körben elesett a második helyről, és már csak a boxutcába tudott bejönni. Mivel Reiti az Open1000-ben érdekelt, így az SBK elsőség Oscar Gutierrez ölébe hullott, akinek ez az első ESBK győzelme – igaz, keményen meg kellett küzdenie érte, mivel a tavalyi Open1000 bajnok Ivo Lopes végig ott lihegett a sarkában. A harmadik a kawasakis Alejandro Medina lett. Az Open 1000-ben a megállíthatatlan Reiterberger mögött Alex Toledo lett a második, míg Daniel Saez a harmadik helyen végzett.

Végeredmény:
 
1 REITERBERGER, Markus GER BMW   Open1000
2 GUTIERREZ, Oscar SPA Yamaha 5,277 SBK
3 LOPES, Ivo POR BMW 5,441 SBK
4 MEDINA, Alejandro SPA Kawasaki 10,076 SBK
5 GRANADO, Eric BRA Honda 14,321 SBK
6 TOLEDO, Alex SPA BMW 20,030 Open1000
7 URAMOTO, Naomichi JPN Suzuki 23,362 SBK
8 RAMOS, Roman SPA Kawasaki 23,363 SBK
9 SAEZ, Daniel SPA Yamaha 37,931 Open1000
10 PALOMARES, Christian SPA Kawasaki 38,697 Open1000
11 VALTONEN, Ville FIN BMW 52,381 Open1000
12 LEESCH, Chris LUX Honda 57,122 Open1000
13 ARTIME, Javier SPA Honda 1:21,991 Open1000
14 SAN EMETERIO, Oscar SPA Yamaha 1:24,759 Open1000
15 NUÑEZ, Juan J. SPA Kawasaki 1:34,232 Open1000
16 ESTEVE, Jordi SPA Yamaha 1:34,792 Open1000
17 LEYNINGER, Julien FRA Yamaha -1 kör Open1000
18 TORRAS, Raül SPA Honda -1 kör Open1000
19 ALVARO, Jacob SPA Kawasaki -1 kör Open1000
20 VERCHERE, Florent FRA Yamaha -1 kör Open1000
21 CORTES, Miguel SPA Yamaha -1 kör Open1000
Nem ért célba        
  TORRES, Jordi SPA Honda -6 kör SBK
  LE GALLO, Philippe FRA Honda -6 kör Open1000
  DOMINGUEZ, Julio SPA Suzuki -8 kör Open1000
  GINES, Mathieu FRA Yamaha -16 kör Open1000
Nem állt rajthoz        
  BLAZQUEZ, Roberto SPA BMW   Open1000
 
Végül nézzük meg a tabella állását: Reiterberger a duplázása révén száz ponttal bír (idén csak négy futamon indult, de mind a négyet meg is nyerte), amivel jelenleg ő a hatodik helyezett, amely pozíciót átvett Roberto Blazqueztől. Csakhogy Reiterberger nem fog indulni a hétvégi jerezi szezonzárón, így ő nem veszélyezteti Bálint évvégi ötödik pozícióját. Blazquezre feljött Javier Artime, mindketten egyaránt 91-91 ponttal állnak a hetedik és nyolcadik helyeken. Bálint előnye 26 pont velük szemben, és még 50 pont gyűjthető – viszont a már amúgy is Bálint előtt álló élmenők (Palomares, Saez, Valtonen) végeznek általában a dobogón, valamint a szintén esélyes Gines a szezonárón is ott lesz, így bízhatunk benne, hogy Bálint meg tudja őrizni az ötödik helyét a bajnokságban.
 
Spanyol Superbike - Open 1000      
         
1. Christian Palomares SPA Kawasaki 190
2. Daniel Saez SPA Yamaha 189
3. Ville Valtonen FIN BMW 150
4. Marc Miralles SPA BMW 124
5. Kovács Bálint HUN Yamaha 117
6. Markus Reiterberger GER BMW 100
7. Roberto Blazquez SPA BMW 91
8. Javier Artime SPA Honda 91
9. Oscar San Emeterio SPA Yamaha 82
10. Julien Leyninger FRA Yamaha 46
11. Nicholas Peter Edgeley GBR BMW 43
12. Juan José Nunez SPA Kawasaki 37
13. Alex Toledo SPA BMW 36
14. Raül Torras SPA Honda 33
15. Jordi Esteve SPA Yamaha 31
16. Miguel Cortes SPA Yamaha 31
17. Thomas Strudwick GBR BMW 29
18. Julio Dominguez SPA BMW 24
19. Florent Verchere FRA Yamaha 22
20. Francisco Alonso SPA Kawasaki 22
21. Joan Zamorano SPA Yamaha 21
22. Philippe Le Gallo SPA Honda 21
23. Alejandro Zuzaya SPA Yamaha 20
24. Mathieu Gines FRA Yamaha 20
25. André Pires POR Yamaha 20
26. Enrique Marcos Felipe SPA Yamaha 18
27. Chris Leesch LUX Honda 18
28. Pablo Garcia SPA Yamaha 5
29. Jacob Alvaro SPA Kawasaki 5
30. Anacleto Dall SPA Yamaha 4
         
Spanyol Superbike - SBK      
         
1. Ivo Lopes POR BMW 205
2. Jordi Torres SPA Honda 188
3. Roman Ramos SPA Kawasaki 151
4. Eric Granado BRA Honda 145
5. Carmelo Morales SPA Yamaha 139
6. Oscar Gutierrez SPA Yamaha 139
7. Naomichi Uramoto JPN Suzuki 123
8. Alejandro Medina SPA Kawasaki 105
9. Alessandro Zaccone ITA Yamaha 65
10. Leandro Mercado ARG Suzuki 13
11. Xavier Pinsach SPA Suzuki 13
12. Christian Palomares SPA Kawasaki 10
 
Fotó: RFME
P1race.hu
További cikkeink
Hozzászólások
Hétvégi menetrend

VB állása
1
MotoGP
F. Quartararo
Yamaha
278
2
MotoGP
F. Bagnaia
Ducati
252
3
MotoGP
J. Mir
Suzuki
208
4
MotoGP
J. Miller
Ducati
181
5
MotoGP
J. Zarco
Ducati
173
Kövess minket
Podcast