Superbike

Superbike VB - versenyzők és mérnökeik

A Superbike világbajnokságon induló motorosokat már ismerjük - most bemutatjuk a versenymérnökeiket is.
A Superbike világbajnokság a weboldalán ismertette az idei versenyző - mérnök párosításokat. Vegyes képet mutat a névsor: vannak, akik már évek óta ugyanazzal a mérnökkel dolgoznak, és vannak, akiknek a márka-vagy kategóriaváltás miatt lesz új kulcsemberük. A mérnökök többsége olasz, de az Egyesült Királyság is szépen képviselteti magát. Vannak, akik maguk is versenyeztek - sőt, van közöttük korábbi világbajnok is!

Kawasaki

Jonathan Rea már több éve a spanyol Pere Ribával dolgozik együtt, aki maga is motorversenyző volt: több szezont is lehúzott a Supersport világbajnokságon, ahol egy futamgyőzelmet szerzett - de a 2002-ben a MotoGP királykategóriájában is pontszerző volt. Alex Lowes mérnöke a holland szakember, Marcel Duinker (a nyitóképen ők láthatóak), aki nagyon sokáig Tom Sykes mérnöke volt, és akivel 2013-ban bajnoki címet szereztek. 
A Pucetti alakulathoz érkező Lucas Mahias munkáját a brit Chris Pike segíti, aki 2020-ban is ennél a csapatnál volt mérnök, akkor Xavi Fores mellett. Az Orelacnál versenyző Isaac Vinales oldalán az olasz Michele Ducoli lesz - ő dolgozott korábban Max Biaggival és Carlos Checával is. A Pederciniéknél versenyző Loris Cresson versenymérnöke a szintén olasz Luca Orsenigo lesz, míg Samuele Cavalieri mérnöke egyelőre nincs megnevezve.
 
Ducati

Scott Redding versenymérnöke 2021-ben is Giovanni Crupi lesz, akivel már több éve együtt dolgozik - az olasz szakember segítette Reddinget a 2019-es Brit Superbike bajnoki címhez, többek között. Michael Ruben Rinaldi munkáját honfitársa, a szintén olasz Filippo Burgatti segíti.
A Barni Racinghez érkező Tito Rabat mellett a csapat tapasztalt mérnöke, az olasz Luca Minelli fog dolgozni. A Team GoElevenhez átigazoló Chaz Davies mérnöke az az angol Pete Jennings lesz, aki tavaly még Tom Sykes oldalán dolgozott a gyári BMW istállónál. A Motocorsa Racing újonca, egyben a mezőny legfiatalabb tagja, Axel Bassani pedig az ugyancsak olasz Francesco Saverio Realét mondhatja versenymérnökének.

Yamaha

Toprak Razgatlioglu mérnöke idén is az északír Phil Marron lesz, akivel a pucettis időktől kezdve együtt dolgozik. Csapattársa, a Supersport VB-t tavaly fölényesen megnyerő Andrea Locatelli mellett pedig nem más fog dolgozni, mint egyik elődje, a kétszeres Supersport világbajnok ausztrál Andrew Pitt!
A GRT csapatnál versenyző Garrett Gerloff a brit Les Pearsonnal folytatja idén is, a japán bajnok Kohta Nozane mellett pedig az olasz Andrea Oleari fog dolgozni - aki Loris Baz mérnöke volt a MotoGP-s éveiben. A Gil Motor Sportnál versenyző Christophe Ponsson társa az olasz Francesco Muraro lesz.
 
Phil Marron és Toprak Razgatlioglu

Honda

Az aranyszárnyasok gyári alakulatánál nem változtattak a felálláson: Leon Haslam mellett a spanyol Gorka Segura, míg Alvaro Bautista mellett az olasz Giulio Nava fog dolgozni - aki korábban Nicky Hayden mérnöke is volt, még az asparos években.
A MIE Honda Racing Team egyelőre a versenyzőit sem nevezte meg, így a mérnökökről sincs értelme beszélni.

BMW

A gyári csapatnál nemcsak a motor lett új, hanem más dolgok is változtak: Tom Sykes korábbi mérnöke, Pete Jennings idén Chaz Davies mellett fog dolgozni, így idén a honfitárs angol Ian Lord szolgálatait tudhatja magáénak. A Yamahától átigazoló Michael van der Mark mérnöke pedig idén a hatalmas tapasztalattal bíró német Marcus Eschenbacher lesz: ő korábban a MotoGP-ben volt Aleix Espargaro és Johann Zarco versenymérnöke, valamint Cal Crutchlow ővele szerezte a Superbike VB-futamgyőzelmeit 2010-ben.
Az RC Squadra Corséhoz igazoló Eugene Laverty tavalyi mérnöke, Marcus Eschenbacher maradt a gyári BMW csapatnál, így az ír versenyző mellett az olasz Paolo Piazza fog dolgozni. A Bonovo MGM Racing versenyzője, Jonas Folger pedig különleges helyzetben van: neki ugyanis kettő versenymérnöke lesz! Az egyik a német Michael Galinski, aki 1986-ban Német Superbike bajnok lett, valamint a szintén német Christopher Schwarz, akivel együtt 2020-ban az összes futamot megnyerte a német bajnokságban. 

Végül nézzük az összesítést, könnyen áttekinthető formában:
 
Csapat
 
Márka
 
Versenyző 
 
Mérnök
 
 Kawasaki Racing Team     Kawasaki    Jonathan Rea Pere Riba
Kawasaki Racing Team Kawasaki Alex Lowes Marcel Duinker
Kawasaki Pucetti Racing Kawasaki Lucas Mahias Chris Pike
Orelac Racing VerdNatura Kawasaki Isaac Vinales Michele Ducoli
TPR Team Pedercini Racing Kawasaki Loris Cresson Luca Orsenigo
TPR Team Pedercini Racing Kawasaki Samuele Cavalieri TBA
Aruba.it Racing Ducati Ducati Scott Redding Giovanni Crupi
Aruba.it Racing Ducati Ducati  Michael Ruben Rinaldi  Filippo Burgatti
Barni Racing Team Ducati Tito Rabat Luca Minelli
Team GoEleven Ducati Chaz Davies Pete Jennings
Motocorsa Racing Ducati Axel Bassani Francesco Saverio Reale
PATA Yamaha WorldSBK  Yamaha Toprak Razgatlioglu Phil Marron
PATA Yamaha WorldSBK  Yamaha Andrea Locatelli Andrew Pitt
GRT Yamaha WorldSBK  Yamaha Garrett Gerloff Les Pearson
GRT Yamaha WorldSBK  Yamaha Kohta Nozane Andrea Oleari
Gil Motor Sport Yamaha Christophe Ponsson Francesco Muraro
Team HRC Honda Leon Haslam Gorka Segura
Team HRC Honda Alvaro Bautista Giulio Nava
MIE Racing Honda Team Honda TBA TBA
MIE Racing Honda Team Honda TBA TBA
BMW Motorrad WorldSBK  BMW Tom Sykes Ian Lord
BMW Motorrad WorldSBK  BMW Michael van der Mark Marcus Eschenbacher
RC Squadra Corse BMW Eugene Laverty Paolo Piazza
Bonovo MGM Racing BMW Jonas Folger M. Galinski & C. Schwarz


Fotó: World Superbike Media


Hozzászólások