MotoGP Sepang Teszt
Superbike Aragon

Valencia – Ducati szendvicsben egy Repsol Honda adta a top3-at délután

Jack Miller volt a királykategória délutáni szabadedzésének leggyorsabbja a Repsol Hondát egyszemélyben képviselő Pol Espargaro előtt. A harmadik legjobb időt Francesco Bagnaia futotta.
P1race.hu 2021.11.12. 15:17:52
Délelőtt még vizes pályán voltak kénytelenek körözni a legnagyobb géposztály motorosai, azonban mivel délutánra még a Moto3 szabadedzése során felszáradt az aszfalt, ezért a MotoGP-ben is megindulhatott az érdemi munka. A körről körre egyre jobb tapadással bíró aszfaltnak köszönhetően rengetegszer változott a sorrend. Huzamosabb ideig Franco Morbidelli tudta tartani magát az első helyen, aki azonban végül a top10-en kívül zárta a tréninget. Ahogy a délelőtt során vizes aszfalton, úgy ezúttal délután szárazon is jól mentek a Ducatik, kiváltképpen a gyári alakulat, mivel Jack Miller a hétvége eddigi legjobb idejét futotta, Bagnaia pedig a harmadik helyen zárt Pol Espargaro mögött.
A repsol hondás egyébként a végén egy bukást is begyűjtött, ha pedig már itt tartunk, akkor az edzés során esett többek között Quartararo és Lecuona is. Szerencsére mindenki megúszta sérülés nélkül az eseteket és saját lábán hagyta el a bukóteret (vagy éppen motorjára visszaülve hajtott vissza a boxba).
A legjobb tízből Andrea Dovizioso nevét érdemes még kiemelni, hiszen az olasz nagyszerűen ment gyakorlatilag 2019-es Yamahával, továbbá Nakagaminak is jár egy apró piros pont. A japán pilóta tavaly igen jól ment Valenciában, azonban akkor végül elesett a versenyen. A regnáló világbajnok Fabio Quartararonak csak a tizenegyedik hely jutott, melynek legfőbb oka, hogy mentenie kellett utolsó repülőkörén, ami miatt elég bosszús volt a francia.
 
A 2. szabadedzés végeredménye  (MotoGP):
 
1 Jack MILLER Ducati Lenovo Team Ducati 1'30.927  
2 Pol ESPARGARO Repsol Honda Team Honda 1'30.939 0.012
3 Francesco BAGNAIA Ducati Lenovo Team Ducati 1'30.995 0.068
4 Alex RINS Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'31.336 0.409
5 Jorge MARTIN Pramac Racing Ducati 1'31.396 0.469
6 Takaaki NAKAGAMI LCR Honda IDEMITSU Honda 1'31.427 0.500
7 Joan MIR Team SUZUKI ECSTAR Suzuki 1'31.513 0.586
8 Brad BINDER Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'31.521 0.594
9 Andrea DOVIZIOSO Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'31.597 0.670
10 Johann ZARCO Pramac Racing Ducati 1'31.603 0.676
11 Fabio QUARTARARO Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'31.708 0.781
12 Aleix ESPARGARO Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'31.820 0.893
13 Franco MORBIDELLI Monster Energy Yamaha MotoGP Yamaha 1'31.832 0.905
14 Alex MARQUEZ LCR Honda CASTROL Honda 1'31.852 0.925
15 Danilo PETRUCCI Tech 3 KTM Factory Racing KTM 1'32.083 1.156
16 Iker LECUONA Tech 3 KTM Factory Racing KTM 1'32.098 1.171
17 Miguel OLIVEIRA Red Bull KTM Factory Racing KTM 1'32.208 1.281
18 Maverick VIÑALES Aprilia Racing Team Gresini Aprilia 1'32.214 1.287
19 Enea BASTIANINI Avintia Esponsorama Ducati 1'32.219 1.292
20 Luca MARINI SKY VR46 Avintia Ducati 1'32.229 1.302
21 Valentino ROSSI Petronas Yamaha SRT Yamaha 1'32.285 1.358

Fotó: MotoGP Media
P1race.hu
További cikkeink
Hozzászólások
Hétvégi menetrend

VB állása
1
MotoGP
F. Quartararo
Yamaha
278
2
MotoGP
F. Bagnaia
Ducati
252
3
MotoGP
J. Mir
Suzuki
208
4
MotoGP
J. Miller
Ducati
181
5
MotoGP
J. Zarco
Ducati
173
Kövess minket
Podcast