2024. március 29. 00:57
KezdőlapMoto2Mir: „Nem erre számítottam”

Mir: „Nem erre számítottam”

A 24 éves spanyol, Joan Mir számára nem úgy alakult a tavalyi idény, ahogyan azt várta. Át kellett, hogy adja jelképes koronáját a MotoGP új világbajnokának, Fabio Quartararónak.

Joan Mir a királykategória azon pilótái közé tartozik, akik az új generációt képviselik. Hozzá hasonló fiatal tehetségek: Fabio Quartararo, Francesco Bagnaia, Jorge Martin, vagy épp Enea Bastianini. Mindannyian nagyszerű versenyzők. Mir számára azonban a 2021-es idény nem hozott győzelmet, pedig éhes volt a sikerre és pontosan tudta kikkel kell megküzdenie az elsőségért.

„A kisebb kategóriákban is egymás ellen harcoltunk” – kezdi Mir, szavait a Speedweek.com idézi – „Újoncként senki nem volt gyors kezdetben, de tudtam, hogy mindegyikük nagyon gyors volt a korábbi géposztályokban. Pecco már egy lépéssel előttem járt, amikor én a Moto3-ba érkeztem. A Moto2-ben húzta a gázt. Amikor felléptem a középső kategóriába, ő már a rákövetkező szezonban a MotoGP-be igazolt. Így őt nem ismerem annyira jól, mint a többieket, mivel Fabióval, Martinnal és Bastianinivel már a Red Bull Rookies Cup óta ismerjük egymást.”

Mirt megkérdezték, mit gondol Quartararo nagyszerű idényéről:
„A Moto2-ben is azon fáradozott, hogy egy fordulatot vigyen véghez, de ez végül akkor sikerült, amikor a MotoGP-be igazolt a gyári Yamahához, ott megtalálta a sikerhez vezető utat. El kell ismernem, nem számítottam arra, hogy meg tud ezzel bírkózni.”

Fotó: MotoGP Media