2024. április 20. 16:22
KezdőlapMoto2Spielberg - Ogura pályacsúccsal az élen a kvalifikáción

Spielberg – Ogura pályacsúccsal az élen a kvalifikáción

Ogura szerezte meg a pole pozíciót pályacsúccsal a Moto2-esek kvalifikációján, megelőzve Lópezt és Fernándezt az első háromban.

Q1

Annak ellenére, hogy a felhők gyülekeztek a Red Bull Ring felett, a Moto2 mezőnye is száraz pályán futhatta időmérőjét. Az első próbálkozások után Schrötter, Bendsneyder, Antonelli és Aldeguer álltak az első négy helyen, de ezek az idők még nem voltak különösebben erősek. Beaubier ért oda az élre a Q1 első felében, megelőzve Schröttert, Bendsneydert és Aldeguert a legjobb négyben.

A mezőny nagy része úgy döntött, hogy nem gurul be a boxba, folyamatosan köröztek a pilóták a pályán. Az edzés hátralévő részében nem tudtak már számottevően javulni a versenyzők, Aldeguer ugrott előre egy helyet, de a továbbjutók sorrendje nem változott – Beaubier, Schrötter, Aldeguer és Bendsneyder küzdhetett tovább a pole pozícióért.

Q2

Az első körök után Schrötter állt az élen, megelőzve Lópezt és Chantrát, azonban az első hat percben nem születtek még igazán erős idők. Ezután elkezdtek javulni a köridők. Alonso López futotta meg a hétvége legjobb idejét és állt az élre. Mögötte Ogura és Schrötter sorakoztak fel a Q2 félidejéhez érkezve. Schröttert Dixon, Dalla Porta és Fernández taszította hátrébb 5 perccel a kockás zászló előtt.

Beaubier az egyes kanyarban dobta el versenygépét 4 és fél perccel az edzés vége előtt, így számára a kvalifikáció véget ért, ahogy Arón Canet sem tudta folytatni, aki ugyanebben a kanyarban bukott percekkel később.

Eközben Dixon ért oda a második helyre López mögé, megelőzve Chantrát. Ogura rakott össze egy gyors kört, de Fonsi Lópezt nem tudta hátrébb sorolni, ideiglenesen be kellett érnie a második pozícióval. A japán következő próbálkozása már sikeres volt és átvette a vezetést pályacsúccsal, Augusto Fernández pedig odaért a harmadik helyre.

Az első sort így Ogura, López és Fernández alkotják. A második rajtsorból Dixon, Chantra és Acosta kezdhetik meg a vasárnapi versenyt. A nem túl erős hétvégét teljesítő Celestino Viettinek kicsit sikerült összeszednie magát, a kvalifikáción a hetedik helyet szerezte meg, megelőzve Schröttert, Arenas-t és Dalla Portát az első tízben.

Spielberg – Moto2 időmérő végeredménye: 
1 Ai OGURA Honda Team Asia KALEX 1’33.933
2 Alonso LOPEZ Speed Up BOSCOSCURO 1’33.981 0.048
3 Augusto FERNANDEZ Red Bull KTM Ajo KALEX 1’34.101 0.168
4 Jake DIXON GASGAS Aspar KALEX 1’34.104 0.171
5 Somkiat CHANTRA Honda Team Asia KALEX 1’34.105 0.172
6 Pedro ACOSTA Red Bull KTM Ajo KALEX 1’34.126 0.193
7 Celestino VIETTI Mooney VR46 KALEX 1’34.170 0.237
8 Marcel SCHROTTER Liqui Moly Intact KALEX 1’34.245 0.312
9 Albert ARENAS GASGAS Aspar KALEX 1’34.254 0.321
10 Lorenzo DALLA PORTA Italtrans Racing KALEX 1’34.257 0.324
11 Cameron BEAUBIER American Racing KALEX 1’34.382 0.449
12 Fermín ALDEGUER Speed Up BOSCOSCURO 1’34.421 0.488
13 Aron CANET Flexbox HP40 KALEX 1’34.445 0.512
14 Filip SALAC Gresini Racing KALEX 1’34.516 0.583
15 Tony ARBOLINO Marc VDS Racing KALEX 1’34.602 0.669
16 Bo BENDSNEYDER Pertamina SAG KALEX 1’34.655 0.722
17 Jorge NAVARRO Flexbox HP40 KALEX 1’34.692 0.759
18 Barry BALTUS RW Racing GP KALEX 1’34.800 0.867
19 Jeremy ALCOBA Liqui Moly Intact GP KALEX 1’34.619 0.309*
20 Joe ROBERTS Italtrans Racing KALEX 1’34.655 0.345*
21 Senna AGIUS Marc VDS Racing KALEX 1’34.938 0.628*
22 Marcos RAMIREZ MV Agusta Forward MV AGUSTA 1’34.996 0.686*
23 Alessandro ZACCONE Gresini Racing KALEX 1’35.007 0.697*
24 Z.V. D. GOORBERGH RW Racing GP KALEX 1’35.117 0.807*
25 Niccolò ANTONELLI Mooney VR46 KALEX 1’35.122 0.812*
26 Manuel GONZALEZ VR46 Master KALEX 1’35.205 0.895*
27 Simone CORSI MV Agusta Forward MV AGUSTA 1’35.206 0.896*
28 Keminth KUBO VR46 Master  KALEX 1’35.301 0.991*
29 Sean Dylan KELLY American Racing KALEX 1’35.651 1.341*
30 Taiga HADA Pertamina SAG KALEX 1’35.721 1.411*
31 Rory SKINNER American Racing KALEX 1’35.899 1.589*
Cameron Beaubier 1’34.310-es idejéhez mérve.