2024. március 29. 11:49
KezdőlapMoto3Jerez - Izan Guevaraé a pénteki nap

Jerez – Izan Guevaraé a pénteki nap

A 2020-as Moto3 Junior Világbajnok Izan Guevara nyerte meg a pénteki második szabadedzést – ezáltal pedig az összesített eredménylistán is ő áll az élen, mivel a második szabadedzésen mindenki javított a délelőtti idejéhez képest. Akkor a török Deniz Öncü végzett az élen.

A pénteki napot tehát az Aspar csapat versenyzője nyerte meg, a husqvarnás japán Ayumu Sasaki lett a második, az Aki Ajo kötelékébe tartozó Jaume Masia pedig a harmadik lett. Negyedik helyen Carlos Tatay zárt – négy különböző márka tehát az első négyben, amely valójában egy: hiszen a GasGas, a Husqvarna és a CFMoto is valójában KTM-ek. Ötödik lett Deniz Öncü, hatodik pedig a John McPhee-t helyettesítő David Salvador. Az újonc brit Scott Ogden lett a leggyorsabb hondás, aki hetedik lett.
A listát az ő csapat- és honfitársa, Joshua Whatley zárja, aki a második szabadedzésen már nem tudott részt venni.

Az edzéseken több bukás is történt: a listavezető Sergio Garcia kétszer is bukott – az utolsó percben történt esése (ahol Lorenzo Fellonnal egyszerre, de egymástól függetlenül buktak) volt a nagyobb. Íme a kisebbik:


Jerez – Moto3 pénteki szabadedzések összetett eredménye:

1 Izan GUEVARA GASGAS Aspar GASGAS 1’46.341
2 Ayumu SASAKI Sterilgarda Max HUSQVARNA 1’46.473 0.132
3 Jaume MASIA Red Bull KTM Ajo KTM 1’46.533 0.192
4 Carlos TATAY CFMOTO PrüstelGP CFMOTO 1’46.667 0.326
5 Deniz ÖNCÜ Red Bull KTM Tech3 KTM 1’46.738 0.397
6 David SALVADOR Sterilgarda Max HUSQVARNA 1’46.879 0.538
7 Scott OGDEN VisionTrack Racing HONDA 1’46.902 0.561
8 Ivan ORTOLÁ Angeluss MTA Team KTM 1’46.984 0.643
9 Diogo MOREIRA MT Helmets – MSI KTM 1’47.100 0.759
10 Andrea MIGNO Rivacold Snipers HONDA 1’47.103 0.762
11 Sergio GARCIA GASGAS Aspar GASGAS 1’47.115 0.774
12 Riccardo ROSSI SIC58 Squadra Corse HONDA 1’47.146 0.805
13 Dennis FOGGIA Leopard Racing HONDA 1’47.229 0.888
14 Tatsuki SUZUKI Leopard Racing HONDA 1’47.339 0.998
15 Mario AJI Honda Team Asia HONDA 1’47.499 1.158
16 Ryusei YAMANAKA MT Helmets – MSI KTM 1’47.523 1.182
17 Lorenzo FELLON SIC58 Squadra Corse HONDA 1’47.590 1.249
18 Daniel HOLGADO Red Bull KTM Ajo KTM 1’47.702 1.361
19 Xavier ARTIGAS CFMOTO PrüstelGP CFMOTO 1’47.760 1.419
20 Matteo BERTELLE QJMotor Avintia KTM 1’47.805 1.464
21 Joel KELSO CIP Green Power KTM 1’47.905 1.564
22 Stefano NEPA Angeluss MTA Team KTM 1’47.973 1.632
23 Kaito TOBA CIP Green Power KTM 1’48.051 1.710
24 Gerard RIU MALE BOE SKX KTM 1’48.082 1.741
25 Taiyo FURUSATO Honda Team Asia HONDA 1’48.179 1.838
26 Syarifuddin AZMAN Rivacold Snipers HONDA 1’48.592 2.251
27 Elia BARTOLINI QJMotor Avintia KTM 1’48.783 2.442
28 Adrian FERNANDEZ Red Bull KTM Tech3 KTM 1’48.815 2.474
29 Ana CARRASCO BOE SKX KTM 1’49.564 3.223
30 Joshua WHATLEY VisionTrack Racing HONDA 1’52.982 6.641
ForrásMotoGP