2024. április 19. 22:58
KezdőlapMoto3Buriram: Dennis Foggia magabiztosan győzött, García ismét nullázott

Buriram: Dennis Foggia magabiztosan győzött, García ismét nullázott

Dennis Foggia simán megtartotta a vezetést az élről indulva, García viszont hamar bajba került a középmezőnyben. Bár a rajtnál tisztán eljött a mezőny, az első kör végén Adrian Fernandez highside bukásánál Garcíát is kiütötte a versenyből. Mivel Guevara sem tudott az élbolyhoz csatlakozni, így ez óriási lehetőség volt Foggia számára, hogy jelentősen csökkentse a ponthátrányát.

Nem sokáig tartott a versenye Tatsuki Suzukinak, aki műszaki hiba miatt állt ki idejekorán. Ekkor még a Moto3-as szokásoknak megfelelően egy 10 fős élboly vezette a futamot. Bár Foggia végig elöl volt, nem tudott elszakadni. Később viszont egyre kevesebben maradtak az üldözői. Hátrébb pedig Masia próbált előretörni, de többször is hibázott, és közel volt ahhoz, hogy Guevara is bajba kerüljön emiatt.

Az 5 fős boly előbb 4, majd 3 főre csökkent. Sasaki ugyan egy apróbb hibát kihasználva egy rövid időre átvette a vezetést, Foggia hamar visszaelőzte a japánt, akinek inkább Riccardo Rossi ellen kellett megvívnia a második helyért. Munoz és Moreira a verseny első felében még tartották a tempót, de az utolsó körökben már Guevara, és a többi üldöző volt az ellenfél.

Az utolsó körben Foggia már egy másodperccel vezetett, így az olasz győzelmét senki nem veszélyeztette. Rossi az utolsó kanyarban megpróbálta kifékezni Sasakit, de elmérte a féktávot, így maradtak az eredeti pozíciók. Az egész futamon küszködő Guevara végül Munor hibája után az 5. helyen ért célba, így összetettben 49 pont az előnye a második helyre felkapaszkodó Foggia előtt.

Végeredmény:

1 Dennis Foggia Leopard Racing Honda 37’52.331
2 Ayumu Sasaki Sterilgarda Husqvarna Max Husqvarna +1.524
3 Riccardo Rossi SIC58 Squadra Corse Honda +2.804
4 Stefano Nepa Angeluss MTA Team KTM +9.414
5 Izan Guevara Gaviota GASGAS Aspar Team GASGAS +9.527
6 Diogo Moreira MT Helmets – MSI KTM +9.971
7 Andrea Migno Rivacold Snipers Team Honda +9.610
8 Jaume Masia Red Bull KTM Ajo KTM +10.033
9 David Muñoz BOE Motorsports KTM +10.046
10 Ryusei Yamanaka MT Helmets – MSI KTM +10.088
11 Daniel Holgado Red Bull KTM Ajo KTM +14.571
12 Joel Kelso CIP Green Power KTM +23.432
13 Carlos Tatay CFMOTO Racing PruestelGP CFMOTO +23.763
14 Xavier Artigas CFMOTO Racing PruestelGP CFMOTO +23.842
15 Scott Ogden VisionTrack Racing Team Honda +23.868
16 Lorenzo Fellon SIC58 Squadra Corse Honda +24.232
17 Deniz Öncü Red Bull KTM Tech3 KTM +24.055
18 Elia Bartolini QJMotor Avintia Racing Team KTM +40.092
19 Vicente Perez Rivacold Snipers Team Honda +40.094
20 Ivan Ortola Angeluss MTA Team KTM +40.228
21 Mario Suryo Aji Honda Team Asia Honda +40.366
22 Ana Carrasco BOE Motorsports KTM +43.876
23 Joshua Whatley VisionTrack Racing Team Honda +48.480
24 Nicola Carraro QJMotor Avintia Racing Team KTM +54.747
25 Taiyo Furusato Honda Team Asia Honda 3 laps
Nem fejezte be a futamot
Sergio Garcia Gaviota GASGAS Aspar Team GASGAS 8 laps
John McPhee Sterilgarda Husqvarna Max Husqvarna 15 laps
Tatsuki Suzuki Leopard Racing Honda 15 laps
Kaito Toba CIP Green Power KTM 21 laps
Adrian Fernandez Red Bull KTM Tech3 KTM