2024. március 29. 02:56
KezdőlapMoto3A pénteki edzésnapot uraló versenyző első futamgyőzelmét szerezte, ám a leintés után...

A pénteki edzésnapot uraló versenyző első futamgyőzelmét szerezte, ám a leintés után furcsa balesetbe keveredett

Folyamatos szélárnyékharc, izgalmas csaták, drámai felzárkózások. Nagyszerű versennyel kezdődött a vasárnapi program Portugáliában, ám a legboldogabb mégis Daniel Holgado volt, aki megszerezte első futamgyőzelmét.

A portugál pálya fölött szépen lassan gyülekeztek a felhők, de nem olyan mértékben, hogy az idény első Moto3-as futamát eső árnyékolja majd be.

A Moto3-as mezőny még el sem rajtolt, Deniz Öncü motorját máris vissza kellett tolni a bokszba, így onnan eredt a többi versenyző után.

Ayumu Sasaki szenzációsan kapta el a rajtot a pole pozícióból indulva, de Joel Kelso tört az élre az első kanyarokat követően, és máris három tizedes előnyt motorozott ki. Mögötte Daniel Holgado érkezett, gyorsan át is vette a vezetést Kelsótól. Gabriel Rodrigo 2021-ben futott leggyorsabb versenyben futott körét David Muñoz veszélyeztette, mindössze két tizeddel maradt el az argentin pilóta korábbi idejétől.

A bolyozás első áldozata David Alonso lett, aki Iván Ortolá motorjával érintkezett. A fiatal versenyző szerencsére vissza tudott állni a versenybe. A versenyfelügyelők azonban elkezdték vizsgálnia két pilóta közötti esetet.

Sasaki mindeközben az élre tört, de elsősége nem tartott sokáig, mert Holgado azonnal visszavágott a japánnak. Ortolát megbüntették az Alonsóval történt incidens miatt, két hosszú körös büntetést is bezsebelt a fiatal versenyző.

Deniz Öncü szépen zárkózott fel a bokszutcából indulva, már a 19. helyen haladt. Az élen nagyjából az első 11 versenyző alkotott egy bolyt. Muñoz zseniális tempót motorozva érkezett meg a célegyenesbe, de ez sem volt elég ahhoz, hogy megelőzze az élen haladó Holgadót. Az első két helyen haladó pilóta a pálya bizonyos szakaszain el tudott lépni a többiektől.

Ortolá 12 körrel a vége előtt teljesítette első hosszú körös büntetését, melynek eredményeképp a 13. helyre esett vissza. A szélárnyékot kihasználva a célegyenes végén Sasaki tört az élre, de az óriási bolyozásban gyorsan elveszítette az első pozíciót, hiszen mind Holgado, mind Moreira elment mellette. Ortolá a második hosszú körös büntetéséből sokkal jobban jött ki, csak három pozíciót veszített a korábbihoz képest.

Az élen Holgado igyekezett némi előnyt kimotorozni. A célegyenesben eldobott ugyan pár tizedet, de sikerült az élen maradnia. Jaume Masiá eközben megfutotta a verseny leggyorsabb körét az ötödik helyen haladva. A pálya középső részéhez érkezve Holgado előnye teljesen elolvadt, így Sasaki vette át a vezetést.

A kör végére egy kilenc főből álló boly küzdött a legelőkelőbb pozíciókért. Teljesen átrendeződött az élmezőny, Sasaki visszaesett a nyolcadik helyre, és ismét Holgado vette át a vezetést. Egyre több versenyző neve mellett jelent meg a felkiáltójel, mert a pályaelhagyás elkerülésére figyelmeztet.

Öt körrel a vége előtt ismét felborultak az erőviszonyok. Ezúttal Muñoz tört az élre, majd nem mindennapi meglepetésnek lehettünk tanúi, hiszen az újonc, Ruedának egy pillanatra sikerült megelőznie. Ortolá a két hosszú körös büntetés letöltése után kiesett a versenyből.

Deniz Öncü, a rajtnál történt dráma ellenére már a 11. helyen haladt, és megfutotta a futam leggyorsabb körét. A török versenyző két körrel a vége előtt jobb köröket teljesített, mint az élmezőny tagjai. A futam hajrájára érkezve továbbra is több versenyző esélyes volt a dobogós pozíciókra.

Marc Márquez tegnapi csodaelőzését ma Sasaki mutatta be. Holgado kezdte meg az első helyen az utolsó kört, és mindent elkövetett, hogy megszerezze első futamgyőzelmét. Mögötte Muñoz és Rueda érkezett, de Holgadótól nem lehetett elvenni az elsőséget.

A leintés után Kelso ráfutott Holgadóra, és hatalmas highside-ot mutatott be. Az ausztrál versenyzőt az orvosi központba szállították, de szerencsére eszméleténél van.

A Moto3-as futam végeredménye: