2024. március 29. 06:26
KezdőlapMotoGPA Lorenzo elleni versenyzés volt Pedrosa egyik fő motivációja

A Lorenzo elleni versenyzés volt Pedrosa egyik fő motivációja

Mindketten spanyolok, még többé-kevésbé kortársak is. Az ország két emblematikus motorosa volt Dani Pedrosa és Jorge Lorenzo.

Dani Pedrosa érdemi motorversenyzői karrierje 2018-ig tartott, amikor visszavonult. Ezt követően bár még egy futamra beugrott tavaly a KTM nyergében, alapvetően karrierje azon szakasza már lezárult. Pedrosa két keréken ma már csak tesztpilóta, emellett jelenleg autóversenyzőként tevékenykedik a Lamborghini Super Trofeo Europe nevű versenysorozatban, ahol váltótársa a svájci Antonin Borga.

Erről, valamint a most már leginkább csak külső szemlélőként figyelt aktualitásokról, na meg persze a múltról is beszélgetett a spanyol a Marcával.

Az autóversenyzés

Érdekes élmény!” – mondja Pedrosa. „Nagyon jó móka egy jó környezetben, ahol még a versenyzés színvonala is egész magas. Három kategóriára vagyunk osztva, de nem egy amatőr is igen gyors. Én még ezt a világot csak tanulom, hiszen évtizedes motoros berögződéseket kell letennem. A gázadás, a fékezés, és mindezek kombinációja alapvetően nagyon más. Az ívek nem feltétlenül, az 20 kör után itt is megvan. De a gázadás-fékezés kombinációt nehéz átkapcsolni az agyban.

Technikailag akár egy Pedrosa-Lorenzo-Rossi hármas csata is megvalósulhatna, csak most már négy keréken. Ezzel azért van egy kis baj… „Persze, óriási lenne, de ne felejtsük el, Vale egy másik bajnokság másik, minőségibb kategóriájában megy. Az ott versenyzők gyerekkoruk óta autókat hajtanak. Persze ezt a lemaradást tehetséggel le lehet csökkenteni, de az agyadat egy bizonyos szint felett nehéz átverni.

Beugrások, a KTM jelene és jövője

Bár korábban úgy fogalmazott visszavonulása után, hogy akár még a szabadkártyás beugrás is kizárt, ezen idővel Pedrosa puhított. Ez a helyzet végül odáig eszkalálódott, hogy tavaly a Stájer Nagydíjon tényleg teljesített egy versenyt. Nem is vallott szégyent, tizedikként intették le.

Az újabb szereplés versenykörülmények között bár nem kizárt, de minimum valószínűtlen jelenleg.

Az alapfelállás szerint nincs szó ilyenről, ehhez ugyanis az kellene, hogy legyen valami kipróbálandó fejlesztés. Ha ezeket a teljes szezonos versenyzők bármi szabály okán valamiért ne tudnák használni, na akkor már jóval több értelme lenne.

És ha már a fejlesztések, nagy munka zajlik az osztrákoknál. „Eszközöltünk néhány változást, ezeknek várjuk most a gyümölcseit. Vannak viszont további fontos lépések, mint például az erőforrás megváltoztatása, amit a szabályok miatt eddig nem tehettünk meg. Érdekes lesz majd látni, hogy az újjal előre tudunk-e lépni. Dolgoznunk kell még az egyensúlyon is, ami talán a legfőbb problémánk. Rengetegszer használunk kemény első gumit, és ha nem tudjuk megtenni azt, hogy eggyel keményebbet rakunk fel, mint a többiek, az baj. A lágyon vagy a közepesen többet vesztünk, ezen dolgozni kell.

A Marca kérdése az volt Pedrosa felé, hogy Miller lesz-e az új vezérbika. „Nehéz megmondani, egyelőre nem ismerem őt túlságosan. Ami látszik, hogy egy nagyon sokoldalú pilóta, és nagyon jó érzéke van az extrém körülményekhez. Sokféle motorhoz tudott alkalmazkodni az évek során, a KTM-nél pedig már volt is, igaz, a Moto3-ban. Meglátjuk.

A 2022-es szezon

Vitán felül áll, hogy Aleix (Espargaró) a szezon felfedezettje” – szögezi le Pedrosa. „És ez nem csak egy egyszeri fellángolás volt 2-3 futam erejéig, hanem konstans hozza a jó teljesítményt. Minden versenyen, minden körülmény között jó, igaz, olyan nagyon sok esőt azért nem láttunk mostanság.

A stabil teljesítmény pedig kifizetődhet Espargarónál. „Amikor ennyire szoros egy bajnokság, ez óriási erény. Néhányan feltűnnek elöl, majd visszaesnek, ő viszont mindig elöl van. Mindig csak egy kicsit csinál többet, mint a riválisai, és ez elég a legtöbbször.

Pedrosa aggodalommal figyeli a Honda vergődését, de ezt most már ugyancsak külső szemlélőként teheti. „Ismerem őket, de leginkább csak abból a korszakból, amikor én még ott voltam. Nem tudom, mi változott azóta, változott-e. Én sem látok többet, mint ti.

Spanyol is, kortárs is, és a legnagyobb rivális: Jorge Lorenzo

Hová helyeznéd magad a spanyol motorosok rangsorában?” – szólt a kérdés Pedrosa felé.

Hú, nehéz kérdés. Nem nagyképűnek szeretnék tűnni, de amikor megnyertem a 125-ös bajnokságot, úgy érzem, megnyitottam a többi spanyol számára egy addig járhatatlannak tűnő utat. Látták, hogy nekem is megy, és úgy voltak vele, hogy akkor akár nekik is sikerülhet.

Pedrosa messziről futott neki a válasznak, de csak elér oda, hogy kik (voltak) a legnagyobb spanyolok, és ezek közül ki volt az ő legnagyobb riválisa.

Az én legnagyobb riválisom Jorge (Lorenzo) volt, aki kicsivel fiatalabb nálam. Egymást hajtottuk előre, óriási motiváció volt ellene versenyezni. Casey-vel is, de főleg Jorgéval éreztem azt, hogy ő az, akit le kell győznöm. Ellene kellett kitolnom a határaimat, hogy enyém legyen a hely, ami engem megillet. Én elértem bizonyos eredményeket két évvel idősebbként, amiket aztán ő ugyanúgy elért később. A mi rivalizálásunk nyitotta meg igazán az utat a többiek előtt.

ForrásMarca