vasárnap, augusztus 14, 2022
MotoGP - 🇬🇧 Brit Nagydíj
MotoGP - 🇦🇹 Osztrák Nagydíj
Superbike - 🇨🇿 Most 1.verseny
Superbike - 🇨🇿 Most 2.verseny
Superbike - 🇫🇷 Magny-Cours 1.verseny
EWC - 🇯🇵 Suzuka 8h
🇬🇧 Brit Superbike - Thruxton 1
KezdőlapMotoGPNorton: Vb-címek két keréken és a Forma-1-ben is

Norton: Vb-címek két keréken és a Forma-1-ben is

A gyorsasági motorversenyzés történetében a Norton nyolc egyéni és kilenc konstruktőri vb-címet ünnepelhetett. A gyártó aztán az F1-ben is csúcsra ért.

- Hirdetés -

A Norton a belsőégésű motorok első évszázadának első felében a motorkerékpár-versenyzés meghatározó neve volt: több tucat Isle of Man TT-győzelem, valamint világbajnoki sikerek a 350 köbcentiseknél, valamint az 500-ban. Mindezeket a sikereket a birminghami gyár egyhengeres motorjaival érték el, különösen a vállalat első, Walter Moore által az 1920-as években tervezett, felülről vezérelt vezérműtengelyes motorjával. Moore annyira szerette volna megérteni, mit követel meg a motoroktól a TT-versenyzés – a világ akkori legfontosabb motorkerékpárversenye -, hogy oldalkocsis utas lett. Így a legközelebbről tanulmányozhatta a Norton akkori gépét.

Moore megnyerte az 1924-es oldalkocsis TT-t, és amit ezen a versenyen tanult, azt felhasználta a fej feletti vezérműtengelyes motorjának megtervezéséhez. Ezt CS1 (Camshaft Senior Model 1) névvel jelölték. Ez, Alec Bennett-tel a fedélzetén, megnyerte bemutatkozó versenyét, az 1927-es Senior TT-t. Bennett ír volt, akinek a családja az 1900-as évek elején vándorolt ki Kanadába. Visszatért Európába, hogy harcoljon az első világháborúban, először mint despatch rider, később pedig mint vadászpilóta. Később Nagy-Britanniában telepedett le, és gyári Norton-versenyző lett.

- Hirdetés -

A Norton a ma MotoGP-nek hívott bajnokság kezdeti éveiben sikert sikerre halmozott. 1950 és 52 között hétszer ünnepelhettek egyéni vagy konstruktőri világbajnoki címet. Innentől pedig már csak egy lépés volt az, hogy négy ilyen Norton-blokkból összerakjanak egy kétliteres Forma-1-es motort.

A Vanwall rövid története

Ez Tony Vandervell, egy brit iparmágnás ragyogó ötlete volt, aki fiatalon motorkerékpár- és autóversenyző is volt. Vandervell üzlete vékonyfalú motorcsapágyakkal (angolul Thin-Wall) foglalkozott, így lett a Forma-1-es csapat neve Vanwall.

Vandervell, a magát kemény fickóként aposztrofáló üzletember harcra vágyott. Így jött az ötlet egy olyan brit Forma-1-es csapatról, a régi idők mintájára brit zöld színekben. A cél nem kisebb volt, minthogy legyőzzék a Ferrarit.

A siker fő letéteményese

A motor tervezésének nemes feladatát a Norton lengyel mérnöke, Leo Kuźmicki kapta mg. Ahogy Bennett, úgy Kuźmicki életében is meghatározó volt a világháború.

Kuźmickit a lengyel légierő tisztjeként és gépészmérnökeként az ország 1939-es orosz megszállása során kapták el, majd vitték egy üzbég munkatáborba. Itt két évet töltött, egészen addig, amíg Németország meg nem támadta a Szovjetuniót. Ekkortól a szovjetek már szövetséges sikerekért küzdöttek, Kuźmicki pedig Üzbegisztánból az indiai Bombaybe utazott. Az ide vezető út nagy részét gyalog tette meg, ahol aztán felszállt egy Blackpoolba tartó hajóra.

Nagy-Britanniában a RAF, vagyis a királyi légierő mérnökeként talált magának munkát, és nem sokkal a háború után csatlakozott a Norton gárdájához. Az ő specialitása az úgynevezett squish-koncepció volt. Ennek során a levegő/üzemanyag keverék agresszív kompressziójakor, amikor a dugattyú eléri a felső középpontot, a gáz turbulenciája megnő. Ez javítja a levegő/üzemanyag keveredését a jobb égés érdekében, és növeli a hőátadást a jobb hűtés érdekében.

Kuźmicki munkája a Norton egyhengeres motorblokkjaiban ezért növelte a lóerőszámot és a megbízhatóságot. Az ő közreműködése nélkül valószínűleg a Norton soha nem nyerte volna meg a fentebb emlegetett hét világbajnoki címét. Ezeknek a gépeknek ugyanis tényleg minden erőre szükségük volt ahhoz, hogy legyőzzék fő riválisukat, a gyorsabb négyhengeres Gilera 500-ast.

Geoff Duke
Geoff Duke a Norton nyergében ünnepel 1951-es, világbajnoki szezonja során. Fotó: MotoGP Media

Kuźmicki zsenialitása

Leo zseniális mérnök volt – véleményem szerint a Norton soha nem adta meg a neki járó elismerést” – írta az 1951-es 500-as bajnok Geoff Duke az In Pursuit of Perfection című önéletrajzi könyvében. “Ő volt a felelős a teljesítmény fenomenális, 30%-os növeléséért.

Érdekes történet az, hogy jött össze a történelem második, egyben utolsó brit motorral szerzett világbajnoki címe. A Norton 500-as motorblokkját egy lengyel tervezte, a váz egy ír, bizonyos Rex McCandless műve. Utóbbi úgynevezett Featherbed-terve a nyolcvanas évekig a motorkerékpár-vázak tervrajza maradt. McCandless kezdetben egyébként megpróbálta eladni találmányát a Triumphnak, mígnem egy üzleti vacsora során a Triumph egyik vezetője közölte vele, hogy cége soha nem használna “külföldi találmányt” a motorkerékpárjaiban. Így jött a Norton. Duke-ot aztán már az első alkalommal meggyőzte a Featherbed, amikor kipróbálta.

A Norton után

1953-ban, nem sokkal azelőtt, hogy a Norton örökre kivonult a GP-versenyzésből, Kuźmicki Vandervell alkalmazásába került. Vanderwell azt akarta, hogy négy Norton motorblokk felhasználásával készítsen egy F1-es motort. A papírmunka egyébként kifejezetten egyszerű volt, miután Vandervell is a Norton igazgatósági tanácsának tagja volt. Az első Vanwall-motor egy 1992 köbcentiméteres, hosszanti elrendezésű soros négyhengeres volt, négy 86,1 x 85,6 mm-es hengerrel és fejjel, amelyet négy AMAL motorkerékpár-karburátor táplált. Kuźmicki vízhűtést épített be, és a motor felső része egy Rolls-Royce forgattyúsházra épült, amelyet egy eredetileg katonai járművekhez tervezett motorból vettek át.

A Vanwall nem ért el nagy sikereket, amíg Kuźmicki ki nem fúrta a motort 2489 köbcentiméteresre, hogy teljes mértékben kihasználhassa az F1 2,5 literes motorszabályait. Ekkor már 280 lóerő leadására volt képes, ez 112-t jelentett literenként. 1951-ben ez a szám a Norton 500-as esetében még csak 80 volt, a háború utáni alacsony oktánszámú “pool” benzinnel.

Ezzel egy időben a Vanwall eredeti alvázát egy Colin Chapman (a Lotus autók alapítója) által tervezett acélcsöves űrvázra cserélték, és Vandervell szerződtette a feltörekvő ifjú Stirling Mosst az 1957-es szezonra.

A Norton Forma-1-es világbajnok motorként él tovább

Stirling Moss 1957-ben és 1958-ban a Norton motorral hajtott Vanwallt vezette. Ezzel az autóval hat Forma-1-es győzelmet aratott, és egyetlen ponttal maradt le az 1958-as versenyzői címről. Moss 1957-ben nyerni tudott Nagy-Britannában, az Olasz, valamint a Pescarai Nagydíjon, 1958-ban pedig emellé odatett még hármat. Miután pedig Tony Brooks szintén nyert három futamot, a Vanwall még a Ferrarit is le tudta győzni a konstruktőri tabellán. Egyébként az egyéni világbajnoki cím is csak egy ponton múlt, ez végül Moss ellenében Mike Hawthorné lett.

Kuźmicki ismét bebizonyította, hogy egy aprólékosan kidolgozott, egyszerű konstrukció képes legyőzni a nyers lóerőket és a komplexitást, amelyet ebben az esetben a Ferrari 2,4 literes V6-os motorja képviselt. A Vanwall 1958 után lejtmenetbe került, mivel Vandervell egészségügyi problémákkal küzdött. Az istálló 1960-ban indult az utolsó versenyen.

Kuźmicki következő nagy munkája a Hillman Imp autó motorjának megtervezése volt. Az 1980-as évek elején Lord Hesketh felkérte arra, hogy javítsa meg a Hesketh V1000 szupermotorkerékpár blokkproblémáit. Erre viszont a háborús évek kegyetlen megpróbáltatásai által kiváltott egészségkárosodás miatt már nem kerülhetett sor.

Varga Ákos
Varga Ákoshttps://p1race.hu
Valentino Rossin nőttem fel, és szerintem ő marad "A" kedvenc versenyzőm. De a MotoGP sem csak és kizárólag ő, hát még az egyetemes motorversenyzés világa! Gyárilag, az egyik végzettségem szerint olasz-spanyol szakos tanár vagyok, így be is tudjátok viszonylag könnyen lőni, merrefelé irányul alapvetően az érdeklődésem... :)