2024. április 20. 08:57
KezdőlapMotoGPOliveira: Szerepeltünk már rosszabbul is

Oliveira: Szerepeltünk már rosszabbul is

A portugál Miguel Oliveira a 10. rajtkockát szerezte meg a MotoGP kvalifikációján szombaton, és a 27 éves pilóta a versenyen még előrébb látja magát.

A misanói kvalifikáció erősen európai, elsősorban olasz kézben volt: a Top10-ben hat Ducati, két Aprilia, egy KTM – és a világbajnok Fabio Quartararo  végzett.

Miguel Oliveira volt az egyetlen a KTM-kvartettből, aki bejutott a Q2-be, ahol az 1-12. rajtpozíciókért zajlik a verseny. A 27 éves versenyző a tizedik helyen 0,876 másodpercet veszített a pole pozíciót megszerző Jack Millerrel, a Ducati-Lenovo gyári csapat versenyzőjével szemben.

„Elégedett vagyok, de megvolt bennünk a potenciál, hogy gyorsabbak legyünk.” – mondta Oliveira.

„Az eső miatt az elején furcsa volt a kvalifikáció. Igyekeztem minél hamarabb megérteni a tapadási viszonyokat, és az egész edzésen kint maradtam. Én is minden körben tudtam javítani, de az utolsó percekben már nem eléggé. Voltunk már rosszabbak is, így azt hiszem, elégedettnek kell lennünk a negyedik sorral a rajtrácson. Ez egy jó verseny lehet. A gyenge pontunk a harmadik szektor, ki kell találnunk, hogyan tudnánk ott jobban teljesíteni.”

„Az eső után a pálya nem volt igazán nedves. Ez azért is volt, mert meleg volt. A szegélykövek és a fehér vonalak nedvesek voltak. Eltartott egy darabig, amíg elhittem, hogy minden jól megy.”