2024. április 18. 16:53
KezdőlapMotoGPA szezon meglepetésembere felidézte kínos pillanatát, amikor Rossinak kellett őt kisegítenie

A szezon meglepetésembere felidézte kínos pillanatát, amikor Rossinak kellett őt kisegítenie

Nem csak bizonyos pályák jelentenek kihívást a versenyzők számára, hanem olykor az angol nyelv is. Így volt ezzel Enea Bastianini is, aki most visszaemlékezett az első sajtótájékoztatójára.

„Katasztófa volt, úristen” – jegyezte meg nevetve Enea Bastianini miközben visszanézte saját magát.

Az említett sajtótájékoztató felvétele:

Bastianini így folytatta: „Igen, nagyon jól emlékszem erre. Még csak a második évemet teljesítettem a világbajnokságon ekkor. Ott ültem nagyon közel Marchoz és Valentinóhoz, aki fordított nekem, de természetesen egy dolog volt megérteni a kérdést, válaszolni meg egy másik, mert nem tudtam megfogalmazni angolul, amit mondani szeretnék.”

„Csak mondtam, amit tudtam, hogy ‘holnap megpróbálom’, illetve ‘holnap ezt kell csinálnom’ stb. Nem volt egyszerű.”

Azóta természetesen rengeteget fejlődött az olasz nyelvi szempontból is, így most már csak mosolyog, amikor visszanézi ezt a felvételt.

 

 

Forrásmotogp.com