2024. március 29. 11:30
KezdőlapMotoGPNem volt minden ideális, de a MotoGP egyetlen újonca és főnöke így...

Nem volt minden ideális, de a MotoGP egyetlen újonca és főnöke így is elégedett

Augusto Fernández elárulta, sikerült letennie az alapokat, és megértenie bizonyos folyamatokat a MotoGP shakedownján. Az idény egyetlen újoncával főnöke, a Tech3 GasGas csapatmenedzsere is elégedett.

Augusto Fernández túl van a második MotoGP-tesztjén, hiszen részt vett a vasárnaptól keddig zajló shakedownon. A spanyol versenyző volt az egyetlen állandó pilóta, aki ott lehetett az idei év első hivatalos eseményén, hiszen 2023-ban nincs más újonc rajta kívül a királykategóriában. A Moto2 tavalyi bajnoka beszámolt a tapasztalatairól.

Fernández az első két napot a harmadik, az utolsót a negyedik helyen zárta, de csak azért, mert Michele Pirro két Ducatival is gyorsabbnak bizonyult mindenki másnál. Ennél azonban jóval fontosabb, hogy összesen 107 kört sikerült megtennie, ami értékes tapasztalatnak számít. Annál is inkább, mert ez a teszt már jóval több volt számára, mint amit a 2022-es szezonzáró helyszínén teljesített.

Az első, valenciai teszt csupán arról szólt, hogy MotoGP-motort vezessek anélkül, hogy túl sokat gondolkodtunk volna a beállításváltoztatásonértékelt a harmadik ap után. – Szóval s shakedown célja logikusan az volt, hogy rendesen elkezdjem a munkát, és felépítsem az alapokat. Örülök, hogy három napom volt megszokni a MotoGP-motort, és már most úgy érzem, hogy kezdem megérteni, mi miért történik, és hogyan kell vezetni ezt a gépet. Rengeteg információt gyűjtöttünk az elmúlt három napban, száraz és nedves körülmények között egyaránt. Nagyon fontos lesz megértenem, mit kell tennem ahhoz, hogy a következő napokban gyorsabb legyek. A csapat remek munkát végzett, ezért szeretnék köszönetet mondani nekik. Már nagyon várom a pénteki sepangi tesztet.”

Az első két napon eleredt az eső, így a versenyzőknek jó néhány órán át a vizes vagy felszáradó pályán kellett körözniük. Ez alapesetben közel sem ideális, hiszen így a gyártók kevésbé tudják felmérni, hogy az új fejlesztések hogyan működnek. Fernández, illetve a Tech3 GasGas alakulata sem feltétlenül örült ennek, de az istálló csapatmenedzsere megtalálta a pozitívumot a körülményekben.

Augusto Fernández a novemberi valenciai első teszt után itt, Sepangban találkozott újra a motorjával – kezdte Nicolas Goyon. – Ez a háromnapos shakedown teszt igazán értékes volt, bár az időjárás nem volt a segítségére. A pozitívum az, hogy már sokféle körülmény közepette tudott motorozni, ami egy újonc számára kulcsfontosságú: esőgumikon teljesen vizes pályán, esőgumikon száraz pályán, slick gumikon félig száraz pályán, és természetesen slick gumikon száraz pályán. Is vezetett.”

A híradások egyetlen esésről sem számoltak be, vagyis Fernándezzel sem történt ilyesmi. Mindez kulcsfontosságú, nemcsak a 25 éves motoros önbizalma szempontjából, hanem azért is, mert így semmilyen erőforrásnak nem kell elmennie a javításra. Emellett ráadásul a tempója is biztatónak tűnt, így optimistán várják a péntektől vasárnapig tartó hivatalos tesztet.

A harmadik nap volt a legintenzívebb, mivel az teljesen száraz volt, és nagyon érdekes köridőket ment – folytatta a francia szakember. – Egyáltalán nem bukott, ami azt jelenti, hogy jó lehetőségünk van a javulásra. Nagyon jó a hozzáállása, a megjegyzései pozitívak és építő jellegűek, így a bokszban és a Pierer Mobility Groupnál mindenki elégedett vele. Alig várjuk, hogy a pénteki sepangi teszten folytassuk a munkát Augustóval.”