back to top
2025. december 04. 06:56
További
    KezdőlapMotorsportBíztató információk érkeztek Gino Rea állapotáról

    Bíztató információk érkeztek Gino Rea állapotáról

    Gino Rea szemkontaktust létesített a családjával – árulta el a család, miközben továbbra is lábadozik a Suzuka 8 óráson történt súlyos  balesetéből.

    A brit versenyző családja szombat reggel, egy héttel a Japánban történt balesete után adta ki a legfrissebb információkat az állapotáról.

    „Ma reggel jó híreket kaptunk az orvostól” – állt a frissítésben.

    „Az állapota [szombat] reggel stabil volt.

    „Miután csökkentették az altatószer adagját, kinyitotta a szemét, és nagyon rövid időn belül szemkontaktust létesített.

    „A mi irányunkba mozdította a kezét.

    „A biztonsága érdekében nyugtatót kap- ez segíteni fogja a felépülését.  

    „Elaine, Shannon és Peter ma meglátogatta őt, valamint én és Isaella, rövid időre kinyitotta a szemét, és sokszor megmozdította a lábát és mozgatta a karját.

    „Jó irányba halad.” – állt a család által kiadott információban.

    Rea a suzukai pályának azon a részén bukott, ahol 2003-ban Dajiro Kato meghalt – a MotoGP ennek következtében már nem használja a pályát. A brit versenyzőt kórházba szállították, és kómában volt.

    Rea állapotáról korábban is kiadtak frissítést:

     „A CT-vizsgálat eredményei a gyógyulás jeleit mutatták, [csökkent] duzzanattal.

    „Stabil az állapota, és az ilyen trauma szokásos mellékhatásaiból lábadozik.

    „Várjuk tőle a Speedy G felépülést, hiszen mindannyian tudjuk, hogy képes rá.”

     

    Forráscrash.net