2024. március 28. 20:10
KezdőlapSuperbikeJerez tesz 2. nap: Rea nagyszerű idővel az élen, a Honda visszavonulót...

Jerez tesz 2. nap: Rea nagyszerű idővel az élen, a Honda visszavonulót fújt

Nem igazán mondhatjuk azt, hogy eseménydúsan alakult a Kawasaki által szervezett privát teszt Jerezben, melynek első napján még a Honda gyári alakulata is szerepelt, azonban ma már ők nem gurultak pályára.

Összességében tehát hárman teszteltek ma Jerezben, a gyári Kawasaki duója és a Puccetti Racing oldaláról Lucas Mahias. Jonathan Rea számára ez volt az első tesztnap a 2022-es évben, hiszen a hatszoros világbajnok tegnap még nem ült motorra. A brit pilóta rögtön a legjobb időt jegyezhette, méghozzá nem is akármilyen körrel, hiszen 1’38.851-et ment, ami kicsit több mint fél másodperccel marad csak el az általa tartott pályacsúcstól (1’38.247). Ehhez képest Rea csapattársa, Alex Lowes nemigen tudott gyorsulni annak ellenére sem, hogy szerdán már egy teljes napot motorozott. Közel másfél másodperccel volt lassabb partnerétől, ami azért valljuk be teszt ide vagy oda soknak mondható. Hozzá képest is többet fejlődött Mahias (1’44.542), hiszen a francia négy tizedet gyorsult, aminek köszönhetően nem sokkal maradt el Lowes 1’40.266-os körétől.
 
Függetlenül attól, hogy Rea az első helyen zárta a tesztet, a lassan 35 éves motoros elmondta, hogy jelenleg nem igazán tényező számára ez a pozíció. Szinte rögtön versenyszimulációt teljesített, mégpedig azért, mert néhány új alkatrészt csak hosszabb etapok során tudtak a megfelelő módon tesztelni. „Kipróbáltunk pár alkatrészt a váz kapcsán, a Pirelli hozott egy új abroncsot, illetve néhány elektronikai elemet is megnéztünk.” – mondta Rea, aki megjegyezte, hogy náluk vannak azok az alkatrészek is, amelyeket már szintén Jerezben még tavaly december folyamán kipróbáltak, viszont most arra várnak, hogy egy másik pályán is tesztelhessék őket.
 
Nem mellesleg a hatszoros világbajnok szerint előnyükre válik majd az is, ha több versenytársuk is jelen lesz, hiszen most csak a Hondához tudták mérni magukat, ezt is csak tegnap. Erre nem is kell sokat várniuk, hiszen jövő héten már Portimaóban folytatják majd a munkát, ahol a Ducati, a Yamaha és a BMW is ott lesz. Végül, de nem utolsó sorban, ahogy azt feljebb is említettük, a Honda két versenyzője, (Xavi Vierge és Iker Lecuona) ma már nem gurult pályára, amelyben egyrészről szerepet játszott az, hogy amit szerettek volna, abból tegnap mindent kipipáltak, másrészről pedig még spórolni szerettek volna a rendelkezésre álló 10 tesztnapból.

Fotó: World Superbike Media