2024. április 19. 21:27
KezdőlapSuperbikeCamier: Jön néhány új dolog a HRC-nél

Camier: Jön néhány új dolog a HRC-nél

Leon Camier vezeti a Hondát projektjét és szeretné ráterelni a japán gyártót a győztes útra. Elmondta, hogy hamarosan újdonságokat láthatunk náluk.

Miközben a Superbike Világbajnokság néhány versenyzője a nyári szünetet élvezte, a rajtrács több mint fele Spanyolországban tesztelt két napon keresztül. A HRC csapata rengeteg technikai frissítést próbált ki. Egymás után tesztelték a lengőkarokat, egy új futómű merevítést és „sok elemet” kellett értékelnie Iker Lecuonának és Xavi Vierge-nek is. A vasárnapi nap végén készült egy interjú Leon Camier csapatfőnökkel a tesztekről, az új alkatrészekről és Lecuona teljesítményéről is.

„A teszt nagyon jól sikerült, és sok mindent megvizsgáltunk – kezdte Camier. „Xavi nem használta a lágy gumit, de tempója a versenygumikon nagyon jó, így ez nem tükrözi hűen a köridőt. Általánosságban sok-sok dolgot és rengeteg új elemet megértettünk, amit itt akartunk tesztelni. Konkrétan a lengőkarral kapcsolatban egyeztetnem kell a technikusokkal, mert egyik jobb az egyik versenyzőnek, a másik pedig a másiknak. Nincs róla adathalmaz, de ezt már korábban is használtuk az év során, szóval nem volt újdonság ezen a teszten, csak azért hoztuk, hogy megértsük. Úgy tűnt, hogy az egyik félnek tetszett, a másiknak nem annyira.”

Az másik fontos elem az új futómű merevítés volt, amit Camier mindkét versenyző számára pozitívumként írt le: „A futómű merevítése mindkét versenyző számára pozitívan hatott; az biztos, hogy egyértelmű különbséget érzékelnek a pályán. A merevítés miatt nem mennek egy másodperccel gyorsabban, de ez egy jó lépés a jó irányba. Jót tesz a motor stabilitásának a hajtásnál és a kanyarkimenetnél, de még a fékezésnél és a bementenél is stabilabb a motor. Ismétlem, ez olyasmi, amit már néhány forduló óta használunk.”

A Pirelli új első gumiabroncsát is tesztelni lehetett. A paddockban a legtöbben azt mondták, hogy ez egy SCQ stílusú első gumi, amit Camier is megerősített: „Az új első gumiabroncs nagyon pozitív volt; még ellenőriznem kell minden részletet és adatot, de néhány kör alatt a tapadás nagyon magas volt, és sokkal jobb, mint az A0674-esé. Élettartam tekintetében nem vagyok benne biztos, hogy a rövid versenyen is megállja a helyét. Szerintem ez inkább egy Superpole abroncs. Volt néhány tesztünk a geometria opciókkal kapcsolatban: az egyik oldalon még egy kicsit több időre van szükségünk, hogy játszhassunk vele, de a másik oldalon nagyon pozitív volt.”

Ezután a suzukia 8 órás versenyre terelődött a téma, ahol a HRC győzni tudott. „Iker nagyon lenyűgöző volt, és nagyon éretten versenyzett, ami vitathatatlanul a legnagyobb dolog volt számomra. Nagyon nehéz, amikor versenyzőként mész oda, mert az abszolút leggyorsabb akarsz lenni. De ő megértette, hogy a csapaton belül nem arról szólt, hogy ő legyen a leggyorsabb, hanem arról, hogy csapatmunkát végezzünk. A körideje amúgy is nagyon jó volt, de tudta, hogy az ő feladata az volt, hogy Alex Lowes előtt maradjon, mivel általában Lowes volt a párja a szakaszokban. Az ő feladata az volt, hogy menjen vele. És ha úgy érezte, hogy megvan a tempója és az önbizalma, akkor elhúzott. De egy nyolcórás hosszútávú versenyen az a lényeg, hogy hiba nélkül csináld végig; ő tényleg teljesített.”

Végül a WorldSBK-ban a projekt egészéről volt szó, és Camier megerősítette, hogy új elemek vannak készülőben: „Egyelőre nem mondhatok túl sokat, de majd meglátjuk. Jelenleg várunk néhány dologra, de remélhetőleg hamarosan lesz néhány új elem.”