2024. március 28. 17:58
KezdőlapWheelieLorenzo új "kihívás" elé néz

Lorenzo új „kihívás” elé néz

Jorge Lorenzo továbbra sem idegenkedik a rivaldafénytől: Az ötszörös világbajnok megerősítette, hogy ismét részt vesz egy spanyol tévéműsorban.

Jorge Lorenzo jelenleg Dubajban nyaral. A pályán, mint tudjuk, az idei szezonban az olasz Porsche Carrera Kupában versenyzett, de a pályán kívül az ötszörös motoros világbajnok élete három évvel a MotoGP-ből való visszavonulása után sem unalmas.

A DAZN Spain MotoGP-szakértőjeként Lorenzo amúgy is rendszeresen kamera előtt áll, most pedig bejelentette, hogy részt vesz a spanyol televízió egyik népszerű műsorában: Ő egyike annak a nyolc hírességnek, akik az Antena 3 televíziós csatorna „El Desafio” (azaz: „A kihívás”) című műsorában különböző próbatételein vesz majd részt. Spanyolországban azt beszélik, hogy a Lorenzo főszereplésével készült epizódok 2023 elejétől heti rendszerességgel kerülnek adásba.

„Mindig is a kihívások híve voltam, de nem gondoltam volna, hogy ezt bevállalom” – nyilatkozta a 68-szoros GP-győztes.

A tévéműsorok színpada azonban nem új terület a mallorcai számára: a háromszoros MotoGP-bajnok már 2020-ban is szerepelt a „The Masked Singer” c. zenés műsorban, ahol énektudásást csillogtatta meg.