back to top
2024. október 04. 11:40
KezdőlapMotoGPMir: „Nem a sebességemnek, hanem az intelligenciámnak köszönhetem, hogy nyertem”

Mir: „Nem a sebességemnek, hanem az intelligenciámnak köszönhetem, hogy nyertem”

A fiatal spanyol, Joan Mir pilóta furcsa módon nem elégedett 2020-as világbajnoki címe megszerzési módjával. Reméli, hogy az idei szezon új ajtókat nyit majd meg előtte.

Mir 70 ponttal kapott ki a 2021-es idényben a világbajnoki címet elhódító Fabio Quartararótól. Úgy véli, hiányzik egy csapatfőnök, aki megfelelően mozgatná a szálakat, és újra sikerre vinné a Suzukit.

A 24 éves versenyző szavait a Speedweek.com idézi:
„A csapat biztosan megváltozott egy kicsit, amikor Brivio elment. Saharának át kellett vennie azokat a feladatokat, amiket korábban ő látott el, ezen kívül a saját feladatát is el kellett végeznie. Ez valóban nehéz volt számára. Nyilván vannak más emberek is, akik ellátnak olyan feladatokat, ami nem az ő hatáskörük. Úgy vélem, jót tenne az istállónak egy csapatfőnök, mivel így minden a helyére kerülne. Biztos vagyok benne, hogy erre van szükségünk. Megosztottam a Suzukival a véleményem, de ez köztünk marad. Bízom bennük, mint mindig.”

A médiát azonban továbbra is az foglalkoztatja, hogy vajon a spanyol pilóta csapatot vált-e.
„Ez egy játék” – kezdi Mir – „Ha jó helyzetben vagy, van időd döntést hozni. Abban az esetben, ha nem, akkor amilyen gyorsan csak lehet alá kell írni. Minden pilóta máshogy közelíti meg. Szóval lényegében várni kell, és megnézni, mi történik. Az biztos, hogy én nem csak egy MotoGP világbajnoki címet szeretnék nyerni, más módon közelítem meg. Több versenyt szeretnék behúzni. A korábbi címem nem a sebességemnek volt köszönhető, hanem az intelligenciámnak. Egy voltam a legjobbak közül, de nem én voltam a legjobb. Így szeretném megtalálni a módját annak, hogy elnyerjem a címet. Majd látjuk, hiszen minden változhat.”

Fotó: MotoGP Media