back to top
2024. október 15. 10:42
KezdőlapMotoGPLeon Haslam újra a Brit Superbike mezőnyében

Leon Haslam újra a Brit Superbike mezőnyében

A Lee Hardy Racing Kawasaki bejelentette, hogy Leon Haslam a Superbike világbajnokságban töltött évei után újra a brit bajnokságban versenyez a 2022-es szezonban, ahol a cél nem lehet más, mint a győzelem.

A tapasztalt brit pilóta a Superbike világbajnokságban töltött évei után ismét a brit bajnokságban gurul a versenypályára az idei esztendőben, ahol eddigi legnagyobb sikerét érte el 2018-ban, amikor is megnyerte a sorozatot. A visszatérő 39 éves versenyző több bajnokságban is megmutatta tehetségét az elmúlt 20 évben, hiszen versenyzett a MotoGP kategóriáiban (125ccm, 250ccm és 500ccm géposztályban egyaránt) és a Superbike mezőnyében egyaránt. A 2018-as brit sorozat sikerét követően Jonathan Rea csapattársaként a Superbike bajnokságban húzta a gázt, majd 2020-ban a HRC-hez igazolt, ahol a 2021-es szezon végén lejárt a szerződése. A mai bejelentés szerint megállapodás született a Lee Hardy Racing Kawasaki csapatával és a korábbi bajnok ismét szeretné megszerezni a „koronát” a brit bajnokságban. Jelenleg a statisztikája ebben a sorozatban 192 verseny, 46 győzelem, 101 dobogó és egy bajnoki cím, melyeknek a számát a 2022-es szezonban lesz lehetősége növelni. Március 26-27-én kezdi meg az előszezoni teszteket új csapatával Snettertonban.
[kép=32402]

A bejelentés után Haslam így nyilatkozott: „Nagyon izgatott vagyok, hogy visszatérhetek a brit bajnokságba, és a Kawasakihoz is. Nehéz néhány év van a hátam mögött a világbajnoki versenyzéssel, úgyhogy nagyszerű lesz ismét a hazai közönségem előtt versenyezni! Nagyon hiszek a csapatban, amelyet Lee Hardy és a többiek összeállítottak a szezonra, valamint a támogatásban, amit idén kapunk. Nem gondolom, hogy olyan könnyű dolgom lesz, mint 2018-ban, ugyanakkor nagyon várom a kihívást, és bízom benne, hogy a Kawasakit vissza tudjuk vezetni a győzelmek útjára a brit bajnokságban.”

Lee Hardy, a csapatfőnök a következőket mondta Haslam leigazolása kapcsán: „A tavalyi sikeres BSB-szezont követően örömmel jelentem be, hogy Leon Haslam visszatér a sorozatba, és csatlakozik a Lee Hardy Racinghez. Nagyon izgatott vagyok, hogy aláírhattam a megállapodást Leonnal, mivel bebizonyította, mekkora előny lehet ő a csapat számára, és már alig várjuk, hogy egy erős partnerséget építsünk együtt.”

Fotó: Bennetts British Superbike Championship official facebook