2024. március 28. 14:15
KezdőlapMoto3Mandalika – Foggia magabiztos győzelmet aratott

Mandalika – Foggia magabiztos győzelmet aratott

Magyar idő szerint hajnali öt órakor rajtolt el a Moto3-asok versenye. Az események már a rajt előtt megkezdődtek, ugyanis a zseniális második rajthelyet szerző újonc brazil Diogo Moreira csak a boxutcából indulhatott el műszaki probléma miatt (pár kör után fel is adta  a küzdelmet). A két másik első soros induló, Carlos Tatay és Mario Aji gyengén rajtoltak, az első helyekre Andrea Migno, Dennis Foggia, Sergio Garcia és Izan Guevara léptek fel. Foggia a negyedik kör végén átvette a vezetést, és a kockás zászlóig már nem adta ki azt a kezéből: fokozatosan ellépett a többiektől, több másodperc kényelmes előnyt kimotorozva magának. A második hely volt kérdéses csak: azért viszont kemény csata alakult ki: Guevara, Migno, Garcia, valamint Ayumu Sasaki, Deniz Öncü, Daniel Holgado és Jaume Masia egyaránt harcoltak érte.

Ez végül Izan Guevaráé lett, a dobogó legalsó fokára pedig a rajtelső Carlos Tatay állhatott fel, akinek ez volt élete első Moto3-as pódiuma – pedig még egy hosszú körös büntetést is le kellett töltenie a kilences kanyar levágásáért (ahogyan Matteo Bertellének is – aki viszont ezt nem töltötte le időben, így megduplázták a büntetését). A katari győztes Mignot Sasaki az utolsó körben ütötte ki, Joel Kelso és Stefano Nepa pedig az utolsó kanyarban akadtak össze. A helyi hős Aji végül két ponttal örvendeztette meg a hazai közönséget.

Indonéz Nagydíj – Moto3 futam végeredménye:

1 Dennis FOGGIA Leopard Racing HON
2 Izan GUEVARA GASGAS Aspar GAS 2.612
3 Carlos TATAY CFMOTO PrüstelGP CFM 3.639
4 Sergio GARCIA GASGAS Aspar GAS 3.759
5 Deniz ÖNCÜ KTM Tech3 KTM 3.870
6 Xavier ARTIGAS CFMOTO PrüstelGP CFM 4.962
7 Jaume MASIA KTM Ajo KTM 5.289
8 Elia BARTOLINI QJMotor Avintia KTM 5.405
9 Daniel HOLGADO KTM Ajo KTM 5.533
10 Tatsuki SUZUKI Leopard Racing HON 5.687
11 Ryusei YAMANAKA MT Helmets – MSI KTM 16.286
12 Kaito TOBA CIP Green Power KTM 16.921
13 Scott OGDEN VisionTrack HON 17.257
14 Mario AJI Honda Team Asia HON 24.626
15 Matteo BERTELLE QJMotor Avintia KTM 24.809
16 Lorenzo FELLON SIC58 SC HON 31.522
17 Riccardo ROSSI SIC58 SC HON 31.628
18 Joel KELSO CIP Green Power KTM 32.204
19 Ana CARRASCO BOE SKX KTM 41.202
20 Joshua WHATLEY VisionTrack HON 48.013
21 Gerard RIU MALE BOE SKX KTM 48.090
Nem értek célba
Ayumu SASAKI Sterilgarda Max HUS 1 kör
Andrea MIGNO Rivacold Snipers HON 1 kör
Stefano NEPA MTA Team KTM 1 kör
Alberto SURRA Rivacold Snipers HON 6 kör
Adrian FERNANDEZ KTM Tech3 KTM 13 kör
Diogo MOREIRA MT Helmets – MSI KTM 15 kör
Ivan ORTOLÁ MTA Team KTM 16 kör
ForrásMotoGP