2024. április 24. 02:38
KezdőlapMotoGPBagnaia nem érti, mi történt vele Indonéziában

Bagnaia nem érti, mi történt vele Indonéziában

Abban reménykedett, hogy a győzelemért harcolhat Indonéziában, végül a pontnak is örülnie kellett. Ez nehezen fér össze Pecco Bagnaia fejében.

A kaotikus indonéz MotoGP-verseny egyik kárvallottja mindenképp Pecco Bagnaia volt. Az olasz így két futam után mindössze egyetlen szerzett ponttal áll, ami nem éppen acélos teljesítmény. A ducatis szavaiból kitűnik, egyelőre rágódik a történteken.

„Nekem is rengeteg kérdésem lenne…” – fogalmazott némi cinizmussal Bagnaia a GPOne kérdésére. „Jó érzéseim voltak esőben a maláj teszt és az itteni szabadedzések során is, ehhez képest itt rögtön az elejétől kezdve azt éreztem, hogy itt küszködöm. Már az első fékezésnél az merült fel bennem, hogy itt valami nem jó.

Bagnaia aztán kifejtette a részleteket is, mire gondol problémákként. „Eleve a motoron nagyon nehezen maradtam fenn. Folyamatosan ment el a Ducati eleje. Olyan többekkel előfordult, ami a TV-ben látszódott, hogy blokkolnak fékezésekor. Nekem viszont még a kanyar közepe sem ment igazán. Pedig a bemelegítés során magabiztosnak éreztem magam. Úgy éreztem magam, hogy készen állok a győzelemért harcolni Quartararóval és a többiekkel. Aztán pontosan az ellenkezője valósult meg. Nagyon nehéz elengedni ezt a versenyt.

Bagnaia kezdése finoman szólva sem az igazi egyelőre. „Volt olyan szezonom, amikor jól kezdtem, és nem értem el semmit. Volt, amikor nehezen indult, de jól zárult egy szezon. Idén mások voltak a céljaim, győzelmekért és a vb-címért akartam harcolni. Nagy kár, hogy egyelőre minden teljesen ellentétesen alakul ehhez képest.

Bagnaia jelenleg nem hogy a világbajnoki címért nem harcol, hanem egyetlen szerzett pontjával mindössze a 20. a tabellán.

ForrásGPOne