2023. június 08. 01:01
KezdőlapSuperbikeUkrán motoros ugrik be Michael van der Mark helyére

Ukrán motoros ugrik be Michael van der Mark helyére

Ilja Mihalcsik egyelőre a barcelonai teszteken ugrik be a megsérülő Michael van der Mark helyére, de lehet, hogy még a szezonnyitón is szükség lesz rá.

Michael van der Mark már a múlt heti misanói tesztnapokon sem tudott ott lenni lábtörése miatt. Biztosan így lesz ez a hamarosan sorra kerülő barcelonai gyakorláson is, erre pedig a BMW meg is találta már a helyettesét. A nyeregben helyette így Ilja Mihalcsik pattan.

Az ukrán motoros alapvetően az endurance-világbajnokság mezőnyében versenyez és versenyzett már tavaly is. Mihalcsik itt is a BMW Motorrad versenyzője volt tavaly és lesz idén is. A 2021-es endurance-vb szezonzáróján, Mostban futamgyőzelemhez segítette csapatát. A BMW egyébként az idényt is másodikként zárta.

A holland motoros esetében a BMW és maga az érintett versenyző is a szezonnyitót célozta meg, mint a visszatérés dátuma. Amennyiben ez a lábtörés állapota miatt nem valósulhat meg, úgy Aragóniában is Mihalcsik lesz a BMW másik versenyzője április 9-én.

- Hirdetés -

Mihalcsik fő elfoglaltsága, vagyis az endurance-vb ehhez képest egy héttel később, április 16-án veszi kezdetét. A nyitóverseny a Le Mans-i 24 órás lesz. Michael van der Mark a 2021-es szezon során összesen háromszor állhatott fel a dobogó valamely fokára. Portugáliában a második versenyt meg tudta nyerni, ezen kívül Doningtonban és Mandalikán lett még harmadik.

SourceGPone
Varga Ákos
Varga Ákoshttps://p1race.hu
Valentino Rossin nőttem fel, és szerintem ő marad "A" kedvenc versenyzőm. De a MotoGP sem csak és kizárólag ő, hát még az egyetemes motorversenyzés világa! Gyárilag, az egyik végzettségem szerint olasz-spanyol szakos tanár vagyok, így be is tudjátok viszonylag könnyen lőni, merrefelé irányul alapvetően az érdeklődésem... :)
- Hirdetés -