2024. április 19. 13:30
KezdőlapMotoGPKomoly veszélyben Márquez helye a Hondánál

Komoly veszélyben Márquez helye a Hondánál

Az argentin hétvégén ugyan Stefan Bradl fogja helyettesíteni Marc Márquezt, de egyre képlékenyebb a spanyol további együttműködése a Hondával.

Mint azt minden motorsport rajongó tudja, a 29 éves pilóta újra kettős látással küzd. A Repsol Honda hivatalos közleménye szerint, Márquez állapota javul. Azonban ki tudja meddig tart a felépülés. Be kell vallanunk, a spanyol sem lesz már fiatalabb, és ezt a Honda is pontosan tudja.

Paddockból származó információink szerint, a csapat már meg is környékezte Márquez utódját. A jelölt pedig nem más, mint a fiatal török, Toprak Razgatlioglu. Tény, hogy egy nagyszerű versenyzőről van szó, ám felettébb érdekes az elképzelés, hogy nem Acosta, Vietti, Canet, Lowes vagy épp Rea neve merül fel, hanem a Superbike-világbajnokság tavalyi győzteséé.

Értesüléseink szerint az is elképzelhető, hogy Márquez sorozatos sérülései és kihagyásai miatt, a Honda már ebben a szezonban leszerződteti Razgatlioglut. Nyilvánvalóan a  következő idényre a spanyol helyére. Ha belegondolunk, a múltban a cerverai pilóta is egy világklasszis, Casey Stoner helyére érkezett. Az ausztrál betegsége ellenére rendkívül erős versenyző volt még az utolsó szezonjában is, olyannyira, hogy a harmadik helyen zárta a 2012-es idényt a pontversenyben. Márquez sorsa innentől megpecsételődött, hiszen nem lehet tudni pontosan mikor tér vissza, továbbá azt sem, hogy a visszatérése után milyen formában lesz.

A Hondának pedig egy erős, fiatal pilótára van szüksége, aki majd a lovak közé csap, és szállítja a jobbnál jobb eredményeket az istállónak. Egyelőre nem biztos, hogy ez a versenyző a jövőben Marc Márquez lesz, sokkal inkább a 25 éves török.