2023. június 03. 13:17
KezdőlapMotoGPViñales: Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk

Viñales: Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk

- Hirdetés -

Maverick Viñales számára nem alakult túl jól az előző két futam, de úgy véli, képes lesz értékelhető teljesítményt nyújtani.

Az Aprilia versenyzője a katari futamon 12., míg az indonéz nagydíjon mindössze 16. lett. Ismerve a spanyol múltját, elmondhatjuk, hogy ez nem a legerősebb kezdés tőle. A 27 éves pilóta még úgy gondolja, hogy eredményei futamról futamra javulni fognak majd.

„Azt az irányt követük, amin elindultunk.” – kezdi Viñales, szavait a Speedweek.com idézi – „Hozzászoktam a motorhoz, ami jól működik, szóval elégedett vagyok. Hétvégéről hétvégére szeretnénk fejlődni. Még abban az esetben is, ha a hétvége olyan rövid, mint a mostani, nem változik az elképzelésünk. Fel akarunk zárkózni, amilyen gyorsan csak lehet. Mandalika után természetesen nem voltunk elégedettek, mert egy sokkal jobb eredményben reménykedtünk.”

- Hirdetés -

„Az indonéziai bemelegítő edzésen nagy lépést tettünk előre, ezt az irányt szeretnénk folytatni Termasban is. A vége felé azt vettük észre, hogy hasonló ritmusban haladunk, mint Fabio Quartararo.”

„Ha megérkezem egy versenypályára, minden új számomra. A tesztek alatt volt néhány olyan nap, amikor minden klappolt, így volt ez Indonéziában is. Amikor később Katarba érkeztünk, máshogy éreztem magam a motoron, és ez az átállás nagyon nehéz számomra. Azon dolgozunk, hogy mire a bemelegítő edzés következik, addigra körülbelül egy másodpercet tudjunk javítani a köridőnkön.”

Viñales megszólalt az osztrák pálya módosításával kapcsolatban is. Emlékezhetünk, 2020-ban egy majdnem tragédiába torkolló baleset történt, mikor Zarco és Morbidelli ütköztek, a 2 pilóta nélkül tovább száguldó versenygép pedig kishíján eltalálta a kanyarból kifelé érkező Viñalest és Rossit. Szerencsére mindkét versenyző sértetlenül megúszta a horrorisztikus esetet.

„Részese voltam a történteknek igen, csak néhány milliméter választott el attól, hogy eltaláljon a motor. Ezért nagyon nem mindegy, hogy alakítják át a kanyart vagy a sikánból kivezető részt. Mindenesetre örülök a változtatásnak.”

- Hirdetés -