Nem csak Aleix Espargaró, hanem az Aprilia is rengeteget várt arra, hogy győztesnek mondhassa magát a legnagyobbak között. Pedig az olaszok a legsikeresebb európai gyártó minden kategóriát figyelembe véve, majdnem 300 győzelemmel és sok-sok világbajnoki címmel.
200. futamát teljesítette már Aleix Espargaró a MotoGP-ben, mire végre-valahára átszakadt a gát, és nyerni tudott a legnagyobbak között. Sőt, egyébként Espargaró a teljes karrierje során nem tudott még futamot nyerni, a kisebb kategóriákban sem. Ez az összes versenyt figyelembe véve 284. nekifutásra sikerült neki, ennél többet soha senki nem várt még futamgyőzelemre.
Espargaró dobogóra még 2011-ben, Moto2-es versenyzőként állhatott, majd legközelebb tavaly, a Brit Nagydíjon tudta ezt megismételni.
Csapata, az Aprilia szintén első győzelmét ünnepelhette a legnagyobbak között. Pedig az olasz gyártó annak idején egyeduralkodója volt a ma már nem létező 125-ös és 250-es géposztálynak. Olyannyira, hogy az ott szerzett győzelmeik révén, az összes kategóriát figyelembe véve, a bajnokság történetének harmadik legsikeresebb gyártójáról beszélünk. Az Aprilia ráadásul a legsikeresebb európai konstruktőr.
Most vessünk egy pillantást a múltjukra!
Nyolcadliteres egyeduralom
A nyolcvanas években a 125-ös géposztályba beszálló Aprilia gyakorlatilag néhány év alatt a kategória egyeduralkodója lett. Ángel Nieto, Fausto Gresini és Luca Cadalora Garellin elért sikerei, valamint Capirossi két hondás világbajnoki címei után 1992-ben Alessandro Gramigni az Aprilia első világbajnoki címét ünnepelhette. 1994-ben Sakuto Kazata megszerezte a másodikat, 1997-ben pedig megindult a henger.
1997-ben egy bizonyos Valentino Rossi már harmadszor ünnepelhetett Aprilia-motorosként vb-elsőséget, amire aztán Sakata egy évvel később rögtön rá is duplázott.
Az ezredforduló után a nyolcadliteresek között aztán megindult az Aprilia-henger, Roberto Locatelli és Arnaud Vincent behúzta 2000-et és 2002-t, majd a Hondával szemben elbukott három szezon után olyan időszak köszöntött be, amikor hatból négy világbajnok motoros alatt Aprilia dolgozott.
2006-ban Álvaro Bautista, 2007-ben honfitársunk, Talmácsi Gábor ülhetett fel a 125-ös trónra, 2009-ben Julián Simón gyalulta le a mezőnyt, 2011-ben pedig Nico Terol lett világbajnok. Ő volt egyébként az utolsó, aki ezt Aprilia-motorosként tudta megtenni, de így is elismerésre méltó, 10 világbajnoki cím az, amit fel tudnak mutatni Noaléban.
151-szer szelte át Aprilia-motoros elsőként a célvonalat a 125 köbcentiméteres versenyeken, ennél többször csak a Honda nyert ebben a géposztályban, egészen pontosan 164-szer.
A 250 még inkább Aprilia-felségterület volt a kilencvenes években
Kicsit későbbre datálódik az Aprilia-korszak a negyedlitereseknél. Darabszámra ráadásul nincs sem annyi vb-cím, sem annyi futamgyőzelem, mint a 125-ben, az olaszok sikerei viszont rövidebb időre koncentrálódnak, így pedig az egész még intenzívebb hatást kelt.
250-ben az első Aprilia-világbajnoki cím 1994-ben érkezett Max Biaggi révén, aki gyorsan hozzátett még kettőt apriliásként, hogy aztán a negyedik negyedliteres vb-címét már Hondán szerezze. Biaggi 1997-es szezonja a Hondával végül csak átmeneti volt, ugyanis 1998-ban már ismét apriliás ünnepelhetett vb-címet Loris Capirossi személyében, akit 1999-ben szintén egy Aprilia-motoros követett, Valentino Rossi. Ez pedig azt jelentette, hogy hatból ötször az Aprilia egy motorosát koronáztak világbajnokká.
A 2000-es évek elején Marco Melandri és Manuel Poggiali voltak a legfelkapottabb nevek a kis kategóriákban. Időrendben Melandri következett előbb, ő 2002-ben lett világbajnok. Poggiali 2003-ban követte őt, miután 2001-es 125-ös vb-címére a kategóriában maradva nem tudott ráduplázni. A sanmarinói motoros abban a pillanatban, hogy feljebb lépett, világbajnok tudott lenni az Aprilia jóvoltából.
Egy ember diadalmenetével kezdődött az Aprilia-korszak a 250-ben, egy ember diadalmenetével is fejeződött be. Jorge Lorenzo volt ebben a géposztályban az olaszok utolsó világbajnoka, aki 2006-ban és 2007-ben is vb-címet ünnepelhetett.
Az Aprilia végül a 250-es versenyeken 143 futamgyőzelemnél állt meg, amivel a Honda és a Yamaha mögött harmadikok a géposztály örökranglistáján.
Halva született 500-as és MotoGP-s próbálkozások
Miután az Aprilia dominált a nyolcad- és negyedliteresek között, a noalei gyártó úgy döntött, megméreti magát az akkor (is) japánok által dominált királykategóriában. Itt ekkortájt még 500-as motorokkal versenyeztek. Loris Reggiani révén az Aprilia RSW-2 500-as az 1994-es Spanyol Nagydíjon egy kilencedik hellyel debütált az 500-asok között. Azonban a szezon során egyik következő versenyt sem tudta befejezni az ötből, amin még indult.
Reggiani 1995-ben már ott volt a szezon mind a tizenhárom futamán, azonban ekkor még mindig csak annyi lehetett a cél, hogy legalább stabilan pontszerzőként érjen be. 1996-ban Doriano Romboni szezonját az egyébként stabil pontszerző helyek mellett még mindig fájdalmasan sok kiesés tűzdelte meg. Ezen pedig a két alkalommal a helyére beugró Marcellino Lucchi sem tudott fordítani, aki pontot is csak kettőből egyszer tudott szerezni.
1997-ben aztán Romboni mérföldkőhöz ért, ugyanis Assenben felállhatott a dobogó legalsó fokára, és bár a szezon első két futamát ki kellett hagynia, ennek, valamint több szép top 10-es eredményének köszönhetően tizedikként zárta a szezont. 1998-ban egyetlen Aprilia sem volt az 500-asok között, 1999-ben viszont Tetsuya Haradával a nyeregben visszatért, és immár két dobogós helyezést jegyzett, a Paul Ricard-on, illetve a Donington Parkban.
2000-ben fordult elő először, hogy az Aprilia két teljes szezonos motorost indított a legnagyobbak között a már említett Harada, valamint Jeremy McWilliams személyében. Ezúttal utóbbi hozta a dobogókat, megint kettőt, év végén pedig egyikőjük sem fért be a top 10-be összesítésben.
2002-ben aztán az Aprilia 1000-es motorral tért vissza az immár MotoGP-nek hívott királykategóriába. Sok köszönet végül ebben sem volt. Régis Laconi egyáltalán a pontszerzésért meg kellett, hogy küzdjön, legjobb eredménye két nyolcadik hely volt. 2003-ban a csapat két versenyzője, Noriyuki Haga és Colin Edwards összesen sem tudtak összehozni akár csak egy dobogót. 2004-ben, a kiszállásuk előtti utolsó szezonjukban még top 10-es helyezést is alig tudtak szerezni.
A legújabb kor Apriliája
A legutóbbi, 2015-ös visszatérés után is rengeteget kellett, hogy várjon arra az Aprilia, hogy bármilyen sikert fel tudjon mutatni. A szezon egyetlen teljes szezonos motorosa, Álvaro Bautista legalább pontokat tudott szerezni, az éppen mellette lévő csapattársaknak (Melandri, Michael Laverty, Bradl) viszont ezzel is gondjaik akadtak. Egy évre rá Bautista és Bradl majdnem megnégyszerezte az istálló pontjainak számát. Végül ez a 146 pont, mint később kiderült, sokáig egy egyszeri kiugrásnak bizonyult.
2017-ben érkezett a csapathoz aztán Aleix Espargaró, akinek rengeteget kellett böjtölnie, de kivárta a sorát. Az áttörésnek tekinthető évben, 2021-ben ő volt az, aki a visszatérés utáni első dobogót jegyezte az Aprilia részére. Idén pedig saját maga és az Aprilia első királykategóriás győzelmét aratta. Az Aprilia számlálója tehát megint megindult. Ez volt 295. futamgyőzelme.