2024. április 20. 15:38
KezdőlapSupersportHétvégén elkezdődik Sebestyén Peti számára a világbajnoki szezon!

Hétvégén elkezdődik Sebestyén Peti számára a világbajnoki szezon!

Április 5-én két napos aragóniai teszt után hivatalosan is véget ért a 2022-es felkészülési időszak. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Sebestyén Peti idén összesen 10 napot tesztelt csapatával, az Evan Bros. Racing Teammel. Az Aragóniában tartott szezonkezdés előtti 2 tesztnapon a teljes mezőny részt vett, a magyar pilóta összetettben a 10. helyen végzett.

Április 4-5 között a Supersport-világbajnokság teljes mezőnye – 30 pilóta – gurult pályára Aragóniában. A teszt kiemelt fontosságú volt, hiszen pénteken itt kezdődik majd a szezonnyitó. Mindkét nap három, 45 perces etap állt rendelkezésére a versenyzőknek, azonban a reggeli órákban a hűvös idő miatt nem sokat tudtak motorozni. A VB egyetlen magyar résztvevője pozitív érzésekkel zárta a teszteket, célja, hogy TOP10-es eredménnyel kezdje meg a szezont.

„Ami az egyik legnagyobb siker volt, hogy végre megfelelő volt az időjárás a motorozáshoz és ki tudtuk próbálni száraz körülmények között is a beállításokat. Az egykörös tempóm egészen bíztató, de a ritmuson és a versenytempón még dolgoznunk kell. Van egy kisebb sérülésem a vállamban, ezzel is nagyon sokat foglalkozom, hogy a legkevésbé hátráltasson majd a versenyen. Nagyon erős a mezőny, de úgy érzem felkészültek vagyunk, így magabiztosan várom a hétvégét.” – mondta el a HUMDA pilótája.

A spanyol fordulón pénteken kezdődnek a szabadedzések, a szombati időmérőt, versenyt és a vasárnapi futamot az Arena4 TV-n és az Arena4.hu oldalán lehet majd nyomon követni.

Hétvégi menetrend és közvetítések:

Péntek:

  1. Szabadedzés: 11:25 – 12:10
  2. Szabadedzés: 16:00 -16:45

Live Timing: www.worldsbk.com

Szombat:

Időmérő edzés: 10:25 – 10.45    ARENA 4 TV! ÉLŐ

I. Futam 15:15      Aréna4.hu     

Vasárnap:

II. Futam 12:30     Aréna4.hu    ARENA 4 TV! ÉLŐ