2024. március 29. 11:31
KezdőlapMoto3Austin - az óriási csatát Masia nyerte

Austin – az óriási csatát Masia nyerte

Rendkívül izgalmas versenyt hozott a legkisebb kategória austini futama. A 7 versenyzőből álló bolyból Jaume Masia került ki győztesen Dennis Foggia és Andrea Migno előtt.

Szépen jött el a mezőny a legkisebb kategóriában. Artigas és Migno jó ütemben kapták el a rajtot. Migno állt az élre, Moreira álomrajtot vett, feljött a második helyre, amit Öncü vett vissza tőle. Sergio Garcia 15. rajthelyes indulása után az első körben már felért a hetedik helyre Foggia mögé.

Az első kör végén egy pillanatra Öncü és Moreira értek össze, de nem lett bukás az esetből.

Bartolininek kiosztottak egy hosszú körös büntetést, majd Guevara is megkapta a büntetését, miután kiugrott a rajtnál – neki dupláznia kellett, így elszálltak reményei, hogy felérjen a dobogóra.

Gyorsan változott a következő szakaszban az élen állók személye, Öncü, Moreira és Artigas küzdöttek a legelőkelőbb pozícióért. Az első három helyezett 13 körrel a kockás zászló előtt kicsit meg tudott lépni a mezőnytől, mentek az oda-vissza előzések közöttük, így másodpercről másodperce változott a helyzet a dobogón.

12 körrel a futam vége előtt a világbajnoki pontverseny vezetője, Sergio Garcia dobta el versenygépét Holgadoval való érintkezése után, majd a spanyol is bukott. Az esetet a versenybírók vizsgálták.

Az élen az oda-vissza előzgetések következtében, felért a bolyra egy 4 fős társaság, így már 7 versenyző helyezkedett az első pozícióért: Masia, Sasaki, Öncü, Moreira, Artigas, Foggia és Migno személyében. Körökön keresztül nagyon izgalmas csatát vívtak egymással, megtippelni sem lehetett ki fog ebből a küzdelemből győztesen kijönni.

7 körrel a leintés előtt a tabella második helyezetje, Dennis Foggia állt az élre, de tovább folytatódott az elképesztő csata a 7 fős élbolyban, akik már 4 másodperccel a mezőny többi versenyzője előtt motoroztak, így az az egy volt borítékolható, hogy közülük kerül ki majd a futam győztese. Izan Guevara dupla hosszú körös büntetésének letöltése után az élmezőnytől jócskán lemaradva, de a nyolcadik helyen haladt.

2,5 körrel a verseny vége előtt a boly továbbra is együtt haladt és mentek az oda-vissza előzgetések Moto3-as futamhoz méltóan.

Az utolsó kör kezdetén az addig nagyszerűen versenyző újonc Moreira szállt ki a versenyből bukásával, így 6-an folytatták a küzdelmet a futamgyőzelemért.

Az utolsó szektorban Migno hibázott és lesodródott (elmondása szerint ráhajtott egy huplira és ez okozta a hibát), ami elég volt ahhoz, hogy Masia és Foggia elmenjen mellette. Jaume Masia szerezte meg a futamgyőzelmet a rendkívül izgalmas versenyen, az idei szezonban először állhatott fel a dobogóra, annak is a legfelső fokára tudott odaérni – utoljára 1 évvel ezelőtt tudott győzni.

A dobogósok mögött Sasaki, Öncü, Artigas sorrendben értek be a vezető boly versenyzői. Őket követte Guevara, Tatay, Rossi és Suzuki az első tízben.

Austin – Moto3 futam végeredménye:

1 Jaume MASIA Red Bull KTM Ajo KTM
2 Dennis FOGGIA Leopard Racing HONDA 0.172
3 Andrea MIGNO Rivacold Snipers HONDA 0.394
4 Ayumu SASAKI Sterilgarda Max HUSQVARNA 0.490
5 Deniz ÖNCÜ Red Bull KTM Tech3 KTM 1.113
6 Xavier ARTIGAS CFMOTO PruestelGP CFMOTO 1.576
7 Izan GUEVARA GASGAS Aspar  GASGAS 2.887
8 Carlos TATAY CFMOTO PruestelGP CFMOTO 8.208
9 Riccardo ROSSI SIC58 Squadra Corse HONDA 8.370
10 Tatsuki SUZUKI Leopard Racing HONDA 8.478
11 Ivan ORTOLÁ MTA Team KTM 10.084
12 Scott OGDEN VisionTrack Racing HONDA 10.272
13 Stefano NEPA MTA Team KTM 10.424
14 Adrian FERNANDEZ Red Bull KTM Tech3 KTM 17.967
15 Lorenzo FELLON SIC58 Squadra Corse HONDA 18.088
16 Taiyo FURUSATO Honda Team Asia HONDA 20.563
17 Ryusei YAMANAKA MT Helmets – MSI KTM 21.433
18 Joel KELSO CIP Green Power KTM 21.959
19 Elia BARTOLINI Avintia Racing KTM 29.099
20 Gerard RIU MALE BOE SKX KTM 34.336
21 Mario AJI Honda Team Asia HONDA 34.295
22 David SALVADOR Sterilgarda Max HUSQVARNA 39.396
23 Ana CARRASCO BOE SKX KTM 1’00.909
Nem értek célba:
Daniel HOLGADO Red Bull KTM Ajo KTM 1 kör
Kaito TOBA CIP Green Power KTM 1 kör
Diogo MOREIRA MT Helmets – MSI KTM 2 kör
Matteo BERTELLE Avintia Racing KTM 2 kör
Sergio GARCIA GASGAS Aspar GASGAS 5 kör
Joshua WHATLEY VisionTrack Racing HONDA 12 kör