back to top
2024. október 16. 05:42
KezdőlapSuperbikeLecuona szerint az ötödik hely környéke a realitás

Lecuona szerint az ötödik hely környéke a realitás

Az asseni versenyhétvége első futamán Iker Lecuona az ötödik helyen végzett, a saját és a Honda nagy örömére. Ez volt a spanyol első top 5-s helyezése a WSBK sorozatban. Az újonc korábban kétszer is bukott a szabadedzéseken.

A Honda a 2021-es Superbike-világbajnokság után számos változtatást hajtott végre gyári csapatában. Iker Lecuona és Xavi Vierge személyében két fiatal versenyzőt szerződtettek, a rugóelemeket Öhlinsről Showára, a fékeket pedig Brembóról Nissinre cserélték.

A Lecuona által elért ötödik hely a szezon eddigi legjobb eredménye a Honda számára. Sikerült ezt úgy elérni, hogy a sapnyol versenyző kétszer is bukott a szabadedzések során.

„Nem számítottam az első bukásra. Hirtelen elvesztettem az uralmat a motor eleje felett és elestem. Rettegtem a szombattól, mert csúnyán beütöttem a bokámat és nagy fájdalmaim voltak” – vallotta be Lecuona a SPEEDWEEK.com-nak. „A helyzet aztán sokkal jobb lett, mint vártam, így azt mondtam magamnak, hogy ‘gyerünk’.”

„Minden egyes gyakorlásnál egyre jobb lettem, de az FP3-ban ismét buktam, amikor egy új Pirelli gumit próbáltam ki. Ezért visszatértem a standard gumihoz, és az jól működött. A versenyen eleinte Gerloffal harcoltam, aztán egy darabig egyedül motoroztam, de minden körrel messzebb kerültem az elejétől. Később hosszú csatát vívtam Bazzal. Megelőztem őt, és a távolság vele szemben aztán állandó maradt.”

Lecuona nem ért teljesen egyet azzal, hogy az előtte történő kiesések miatt végzett ilyen jó helyen (Alex Lowes, Rinaldi esete).

„Sikerült felzárkóznom Rinaldihoz. Azt hiszem, megküzdhettem volna vele – mielőtt elesett, két másodpercet hoztam rajta” – mondta a Honda versenyzője. „A tény az, hogy megvan a potenciálunk az ötödik helyre, ez a realitás. Az első 3 nem elérhető, az első 5 vagy 6 közé kerülhetünk.”