2023. június 08. 00:44
KezdőlapMotoGPPuig szerint régóta tervben volt már Márquez negyedik műtétje

Puig szerint régóta tervben volt már Márquez negyedik műtétje

Két dologgal régóta küzd Marc Márquez: a karjával és a kettős látásával. Előbbivel kapcsolatban régóta tanakodtak már.

Marc Márquez jobb karját a 2020 júliusi törés óta már háromszor is megműtötték. Ennek ellenére mind a mai napig küzd annak mozgékonyságával és erőtlenségével. Erre most kerítenek sort a csapat néhány nappal ezelőtti bejelentése alapján. Így, ahogy már annyiszor, megint Stefan Bradl ugorhat be a nyolcszoros világbajnok helyére addig, amíg meg nem gyógyul.

Már jó ideje elemezzük az újabb műtét lehetőségét, és végül ezen a hétvégén zöld utat kaptunk az orvosoktól” – mondta a Repsol Honda csapatfőnöke, Alberto Puig. „A hétvége péntekjén tudtuk meg, hogy ez egy járható út. Így Marc kihagy némi időt, hogy az Egyesült Államokba utazzon megműteni a karját. Így végre végérvényesen megpróbálhatjuk megoldani ezt a problémát.

A negyedik műtét lehetősége meglepően rég, már tavaly októberben felmerült. A további műtét lehetőségét már tavaly októberben is felvetették, amikor Márquez a kettőslátása miatt kényszerült kihagyásra. Az amerikai orvosok szerint ez a beavatkozás jelentős előrelépést jelenthet majd Márquez karjának mobilitásában. Problémái ellenére Márquez megpróbálkozott az indulással Mugellóban, ahol egy óriásit bukott, mielőtt feladta volna az olasz hétvégét.

- Hirdetés -

Igazán lenyűgöző az, amit Marc csinált. Elmehetett volna a kisebb ellenállás felé, és egyszerűen nem indult. Tudván tudta, hogy hamarosan műtétje lesz. Így félthette is volna magát a további sérüléstől. De Marc nagyon komolyan veszi a versenyzést, és meg akarta csinálni a versenyt. Köszönjük neki ezeket az erőfeszítéseit, és várjuk vissza. Szerencsére a Honda is megértő.

Jöhet tehát ismét Bradl, de az újabb műtét miatt nem tudni, meddig számítanak a német szolgálataira. „A prioritás most Marc műtétje, hogy az a megfelelő módon haladjon. Miután ezt befejezték, nagyjából már számolhatunk egy jövőbeli visszatéréssel. Ez a helyzet jelenleg, és Marc nélkül is fejleszteni kell az RC213V-t.

Sourcecrash.net
Varga Ákos
Varga Ákoshttps://p1race.hu
Valentino Rossin nőttem fel, és szerintem ő marad "A" kedvenc versenyzőm. De a MotoGP sem csak és kizárólag ő, hát még az egyetemes motorversenyzés világa! Gyárilag, az egyik végzettségem szerint olasz-spanyol szakos tanár vagyok, így be is tudjátok viszonylag könnyen lőni, merrefelé irányul alapvetően az érdeklődésem... :)
- Hirdetés -