2024. március 29. 12:24
KezdőlapMotoGPQuartararo hosszabított a Yamahával

Quartararo hosszabított a Yamahával

A Yamaha bejelentette Barcelonában, hogy a regnáló bajnok, Fabio Quartararo 2024-ig a japán márka versenyzője marad.

A Yamaha vezetősége és Fabio Quartararo menedzsere, Eric Mahé már a jerezi nagydíj óta egyeztettek, mostanra minden részletet tisztáztak és aláírták a hosszabbításról szóló papírokat – a francia további két évvel meghosszabbította szerződését.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült megállapodnunk Fabióval, és hogy 2023-ban és azon túl is a Monster Energy Yamaha MotoGP csapatnál folytatja” – jelentette be Lin Jarvis csütörtökön. „Fabiót tavaly hoztuk a gyári csapathoz. Tudtuk, hogy különleges tehetség, de még a várakozásainkat is felülmúlta. Nem gyakran találkozik az ember olyan kaliberű versenyzővel, mint ő. Tehetségét és gyorsaságát már megmutatta az SRT szatellitcsapatban eltöltött két év alatt, 2019-ben és 2020-ban. Amikor Fabio a gyári csapatba került, akkor láthattuk igazán, hogy mennyire érett és erős versenyző.”

Fabio Quartararo
Fotó: Monster Energy Yamaha

A 2020-as szezonban a Petronas színeiben aratott három győzelem után Quartararo tavaly további öt győzelmet könyvelt el a bajnoki címhez vezető úton. Az idei szezonban Portimãóban diadalmaskodott, és nyolc nagydíj után vezeti a világbajnoki tabellát.

„Ezek az eredmények a pilóta, a csapata, a mérnökei és a gárda minden tagja által közösen, pozitív hozzáállással végzett erős csapatmunka eredményei” – mondta Jarvis. „Fabióról tudjuk, hogy mindig 100 százalékot fog nyújtani. Biztosítottuk őt arról, hogy a Yamaha ugyanezt fogja tenni. Befektetünk a jövőbeni fejlesztésekbe, hogy még sok éven át harcolhassunk a MotoGP-címekért” mondta el a Yamaha ügyvezető igazgatója.

„Nagyon boldog vagyok, hogy bejelenthetem, hogy további két évig maradok a Yamahánál.” – mondta Fabio Quartararo a 2024-ig tartó szerződéshosszabbítással kapcsolatban.

A 2021-es világbajnok és jelenlegi tabellavezető, aki egy erősebb M1-et szeretne a Yamahától, hangsúlyozta: „A múltban a Yamahával a MotoGP-be, majd később a gyári csapathoz való igazolás nem volt kérdéses, nem is kellett rajta gondolkodnom. A Yamaha a kezdetektől fogva hitt bennem, és ezt nem veszem félvállról. Mégis, ez az új szerződés nagy döntés volt.”

„A pályafutásom egy nagyszerű pontjához értem, ezért egy kis plusz időt szántam erre a döntésre, hogy biztosra menjek” – folytatta a francia. „Hiszek a Yamaha MotoGP projektjében, és úgy érzem, hogy a Yamaha nagyon motivált. Most, hogy hivatalosan is megerősítettük a döntésünket a közös folytatásra, teljes mértékben a mostani szezonra koncentrálhatunk.”

„Szeretnék köszönetet mondani a körülöttem lévő embereknek, akik mindig segítenek és támogatnak, valamint a szurkolóknak, akik hajtanak engem. Igazán nagyra értékelem ezt a sok támogatást.”