back to top
2024. június 14. 15:24
KezdőlapMotoGPDucati, Yamaha, Ducati : Versenyzői nyilatkozatok

Ducati, Yamaha, Ducati : Versenyzői nyilatkozatok

Pecco Bagnaia harmadik pole pozícióját szerezte idén, nem is akármilyen idővel. Az olasz mellé Quartararo és Zarco fért be az első sorba.

Nem akármilyen körülmények várták a MotoGP mezőnyét Sachsenringen. Nemcsak az áramkimaradás nehezítette meg a pilóták dolgát, hanem a rekkenő hőség is. A levegő hőmérséklete elérte a 33 fokot, míg az aszfalté az 50-et. Az előrejelzések pedig azt mutatják, hogy ez még csak a kezdet.

Az első sor tagjainak nyilatkozatai következnek:

Pecco Bagnaia (1): „Nagyon boldog vagyok. Nagyszerű munkát végeztünk ebben a hihetetlen hőségben. Holnap pedig állítólag még melegebb lesz. Az FP4-en erős voltam, jók voltak a gumik. Nem voltunk képesek konstans tempóra, de szerintem ez a többiekre is igaz. Pénteken meglepődtem, hogy milyen jól kezdtünk, és képesek voltunk folyamatosan fejlődni. Van bennünk lehetőség.”

Fabio Quartararo (2): Nagyon nehéz dolgunk volt. Akadt némi problémám az első gumival, így nem tudtam jó kört futni. A második kifutásnál mindent beleadtam. Nagyszerű kört sikerült összeraknom. Örülök neki, függetlenül attól, hogy nem sikerült 1.20 alá mennünk. Fantasztikus eredmény az első sor és a 2. hely. Alig várom a futamot, nagyon jó a tempónk. Egyetlen nyitott kérdés van csak, hogy milyen gumit válasszunk.”

Johann Zarco (3): „Boldog vagyok. Láthatja mindenki, milyen nehéz ezen a pályán gyorsnak lenni. Ha tudsz valakit követni, akkor az előnyödre válhat. Ha nem, akkor bajban vagy. A reggeli szabadedzésen már éreztem, hogy jók vagyunk, de Pecco egyszerűen hihetetlen. Ezt nem lehet utána csinálni. A második kifutásnál felhelyezett új gumikkal tudtam megfutni ezt az időt, szóval nagyon örülök az első soros eredménynek.”