back to top
2024. június 19. 10:23
KezdőlapMotoGPViñales: Nem vagyunk hátrányban

Viñales: Nem vagyunk hátrányban

A spanyol versenyző a pénteki nap összesített eredményei alapján a 8. helyet szerezte meg. Úgy véli, a hétvége még tartogat meglepetéseket.

„Egész nap jól éreztem magam. Úgy gondolom, versenyről versenyre felkészültebb vagyok. Szolid napot zártunk. A kemény munkának köszönhetően nagyon sok információt gyűjtöttünk. Van még néhány adat, ami feldolgozásra vár, de ezek szükségesek ahhoz, hogy a hétvége további részéből a lehető legjobbat hozzuk ki.” – nyilatkozta a spanyol pilóta.

„A legnagyobb motiváció az számomra, hogy nem vagyok túlságosan lemaradva a többiektől. Úgy érzem, nem vagyunk hátrányban. Szombaton azon leszünk, hogy bekerüljünk a Q2-be, és egy szuper időmérőt tudjunk teljesíteni. Ha képes vagyok kiharcolni egy jó rajtpozíciót, biztos vagyok benne, hogy az élmezőny tagja lehetek a futamon. Napról napra egyre csak javulunk.”

Viñales megosztott pár gondolatot az új bőrruhával kapcsolatban is:

„Nem egyszerű megítélni, hogy jó-e vagy sem. Legutóbb az egyenesekben előnyünkre vált. A csúcssebesség elérésében abszolút hasznos, hátrányt egyelőre nem tudok megnevezni. Majd látjuk, hogyan működik a különböző pályákon.”