back to top
2024. október 13. 06:07
KezdőlapSuperbikeFejlesztéseket sürget Scott Redding

Fejlesztéseket sürget Scott Redding

Nem úgy alakul egyelőre Scott Redding 2022-es szezonja a BMW-vel, ahogy azt ő várta. Technikai fejlődésekben látja a változás kulcsát.

Néhány kivételes futamtól eltekintve Scott Redding általában valahol a top 10 határán, sokszor azon kívül táncol. Legjobb eredménye az asseni harmadik futam, ahol ötödikként intették le az angolt. Redding első BMW-s szezonja tehát jelentősen más szinteken telik, mint ahhoz tavaly, illetve tavalyelőtt a Ducati nyergében hozzászokott. 2020-ban másodikként, tavaly a harmadik pozícióban zárta a szezont. Szezonjait rendszeres futamgyőzelmek, de minimum stabil dobogók kísérték. Idén viszont egyelőre mindössze 48 ponttal rendelkezik, amivel csak 10. összetettben.

Az az igazság, hogy a versenytempónk még csak nem is rossz” – gondolkozott el Redding a crash.net felvetésére. „Az alapján a hatodik-hetedik hely folyamatosan jöhetne. Amivel viszont nagyon komoly gond van, az a rajt. Márpedig ez rendkívül fontos, különben az első körökben a 16-17-18. helyeken találom magam. Elkezdesz ezekkel a srácokkal harcolni, és hirtelen két kör alatt 4-5 másodpercet vesztesz.

Ennek pedig egy megoldása van Redding szerint. „A versenytempó abszolút pozitív, ebben egyre jobbak és jobbak vagyunk, mindig egy kicsit előrelépve. Valamit viszont kezdeni kell a rajtokkal. Úgy érzem, megérdemlem ezt. Jól dolgozunk, aztán ez egy ilyen apró és könnyen megoldható dolgon csúszik el. Most van egy kis szünetünk Doningtonig, addig remélem, lesz erre megoldás.

Scott Redding tavaly, még Ducati-versenyzőként hét futamot is meg tudott nyerni, idén egyelőre még a dobogóhoz sem járt soha igazán közel.

Forráscrash.net