back to top
2024. június 14. 13:31
KezdőlapMotoGPNakagami: A legerősebb fájdalomcsillapító is gyenge

Nakagami: A legerősebb fájdalomcsillapító is gyenge

Bármekkorák is a fájdalmai, meg kell hagyni, szépen teljesített a japán, ugyanis ő az egyetlen hondás a Top12-ben.

Marc Márquez hiányában a Honda jelentősen alul teljesít. Álex Márquez mindössze a 21. rajtpozíciót szerezte meg, míg a nyolcszoros világbajnokot helyettesítő, Stefan Bradl a 18. helyről kezdi majd a holnapi futamot. Pol Espargaró pedig visszalépett az indulástól.

„Nem is gondoltam arra, hogy képes lehetek 1.31-es körre.” – kezdi Nakagami.

„Ki kell találnunk, hogyan tudunk javítani az egy körös tempónkon egy-egy időmérő edzésen. Hiába próbálom húzni a gázt, nagyon nehéz kihozni a motorból a maximumot. Próbálom minél több tapasztalattal és információval ellátni a csapatot, de ez így nem túl egyszerű. Korábban gyorsabbak tudtunk lenni, most ez nem jön össze.”

„Nem volt olyan jó a versenytempóm, mint Quartararónak, de nem is nevezném rossznak. Fabiót nem fogom tudni megszorongatni, de talán a második bolyig eljuthatok. Jobban aggódom azonban a fizikai állapotom miatt. Reggelente ébredéskor fájdalmaim vannak, és ma is voltak. Megkaptam a legerősebb fájdalomcsillapítót, de nem volt elég. Kérdéses, hogy kibírom-e a versenytávot. Assenben muszáj fittnek lenni, mivel a 3. és 4. szektor rendkívül megterhelő. Sajnos úgy kell vezetnem a motort, hogy az fájdalmat okot, hiszen az irányváltás nem könnyű.”