2024. április 18. 03:20
KezdőlapMoto3Holland TT: Sasaki első futamgyőzelmét szerezte a Katedrálisban

Holland TT: Sasaki első futamgyőzelmét szerezte a Katedrálisban

Egy, talán a szokásosnál is izgalmasabb Moto3-as futamot láthatott a nagyérdemű június utolsó vasárnapján, amely végén új futamgyőztest avathattunk.

A rajtot Tatsuki Suzuki és David Munoz kapták el a legjobban, de pole-ból induló Ayumu Sasaki hamar visszavette a második helyet. Nem sokkal ezután a vb-aspiráns Izan Guevara állt az élre, akit követett a két japán, valamint Munoz. Ahogy teltek a körök, a hátsóbb mezőnyben megtörténtek az első kieséek: először Elia Bartolni, majd Scott Ogden is idő előtt fejezték be a Holland TT-t. Dennis Foggia időközben kapott egy hosszúkörös büntetést kanyarlevágásért:

Először egy Guevara – Sasaki – Masia – Suzuki – Munoz alkotta ötfős boly volt az élen, mely rövidesen kilencfőssé alakult. A helycserék szokásosan gyakoriak voltak, de az élen a körök jelentős részében Guevara volt az élen, mögötte a két japán, Sasaki és Suzuki.

Foggia a hosszú körös büntetése ellenére is szépen visszazárkózott, már az élen állókat kezdte volna támadni, amikor is öt körrel a vége előtt, a második kanyarban elesett. Kiszélesítette a pályát, és ahogyan vissza akart térni, a rázókő megdobta a motort.

Három körel a vége előtt Sasaki leelőzte Guevarát, de nem sokkal később a spanyol vissza tudta venni az elsőséget. Az utolsó előtti körben már oda-vissza váltogatták egymást az élen.

Az utolsó kör elejére Guevara szétesett fejben: nemcsak a két japán előzte le, hanem elment mellette Masia és még David Munoz is. Ám ekkor jött egy dráma: a kilences kanyarban az eddig remeklő újonc Munoz elesett,és kiütötte Masiát, valamint tőlük függetlenül ugyanott bukott még John McPhee is (bár meglehet, hogy a balesetet látva befékezett, és emiatt kötött ki végül a kavicságyban).

Ayumu Sasakit már nem tudta támadni senki, így a 2016-os Red Bull Rookies Cup bajnok megszerezte élete első futamgyőzelmét – ráadásul pont a csapatfőnöke, Max Biaggi születésnapján. A leintés után a címvédő MotoGP-világbajnok Fabio Quartararo is személyesen gratulált nekik:

A dobogóra mellé még a két Aspar-legény, Izan Guevara és Sergio Garcia állhattak fel, mivel Garcia mindössze hét ezreddel előzte meg Suzukit a befutónál.

Az utolsó körben történt még egy nagy bukás: Adrian Fernandez bukott, és a KTM-je eltalálta Joel Kelso motorját, amely az ausztrál versenyzőt szó szerint bekatapultálta a kavicságyba.

Végeredmény:

1 Ayumu SASAKI Sterilgarda Max HUSQVARNA 37’28.371
2 Izan GUEVARA GASGAS Aspar GASGAS 0.314
3 Sergio GARCIA GASGAS Aspar GASGAS 0.392
4 Tatsuki SUZUKI Leopard Racing HONDA 0.399
5 Xavier ARTIGAS CFMOTO PrüstelGP CFMOTO 0.661
6 Daniel HOLGADO Red Bull KTM Ajo KTM 11.540
7 Stefano NEPA MTA Team KTM 11.606
8 Ryusei YAMANAKA MT Helmets – MSI KTM 12.225
9 Deniz ÖNCÜ Red Bull KTM Tech3 KTM 12.309
10 Kaito TOBA CIP Green Power KTM 12.368
11 Riccardo ROSSI SIC58 Squadra Corse HONDA 12.596
12 Ivan ORTOLÁ MTA Team KTM 12.878
13 Lorenzo FELLON SIC58 Squadra Corse HONDA 12.976
14 Carlos TATAY CFMOTO PrüstelGP CFMOTO 17.903
15 Andrea MIGNO Rivacold Snipers HONDA 20.915
16 Diogo MOREIRA MT Helmets – MSI KTM 30.606
17 Alberto SURRA Rivacold Snipers HONDA 37.419
18 Mario AJI Honda Team Asia HONDA 44.008
19 Luca LUNETTA QJMotor Avintia KTM 44.132
20 Joshua WHATLEY VisionTrack Racing HONDA 44.135
21 Taiyo FURUSATO Honda Team Asia HONDA 44.366
22 Ana CARRASCO BOE Motorsports KTM 44.486
Nem értek célba
Jaume MASIA Red Bull KTM Ajo KTM 1 kör
David MUÑOZ BOE Motorsports KTM 1 kör
John MCPHEE Sterilgarda Max HUSQVARNA 1 kör
Adrian FERNANDEZ Red Bull KTM Tech3 KTM 1 kör
Joel KELSO CIP Green Power KTM 1 kör
Dennis FOGGIA Leopard Racing HONDA 5 kör
Scott OGDEN VisionTrack Racing HONDA 17 kör
Elia BARTOLINI QJMotor Avintia KTM 18 kör