2024. március 29. 02:58
KezdőlapMotoGPBagnaia: Féltem, hogy el fogok esni

Bagnaia: Féltem, hogy el fogok esni

Casey Stoner 2008-as győzelme óta nem ünnepelhetett a Ducati a dobogó tetején Assenben. Ma azonban megtört a jég, Pecco Bagnaia diadalmaskodott.

„Nagyon boldog vagyok.” – kezdi az olasz pilóta.

„Főleg ilyen körülmények között nem volt egyszerű dolgom, mert féltem, hogy el fogok esni. Okosan próbáltam versenyezni, és nem feszegetni a határokat. Végül minden terv szerint alakult, és egy nagyszerű futamot sikerült összerakni.”

„Egész hétvégén nagyon keményen dolgoztunk, felkészülten érkeztem a versenyre. Csak az eső nem volt bekalkulálva, úgyhogy az kissé megijesztett, amikor futam közben eleredt. Bezzecchi pedig nem adta fel, 2 vagy 3 tizeddel mindig közelebb került hozzám körönként. Nem volt egyszerű reagálni, és újra megtalálni a ritmust. Végül sikerült győznöm, és ennek nagyon örülök.”

„Nem volt számottevő eső, szóval nem nehezítette meg a dolgom. Azt hittem, sokkal csúszósabb lesz az aszfalt, de szerencsére nem így lett. Bezzecchi tempója olyan volt, mintha teljesen száraz körülmények lettek volna. Nem is gondolt az esőre, szóval próbáltam ugyanúgy eljárni, mint ő. Ez volt a helyes döntés.”

„Amit Bezzecchi ma bemutatott, azt várja az ember egy MotoGP pilótától. Örülök, hogy sikerült magam mögött tartanom, és hogy ilyen nagyszerű versenyt futhattunk. Gratulálok neki és a csapatának is. Szerintem délután még összeülünk és csevegünk egy kicsit.”