2024. március 28. 17:02
KezdőlapMotorsportGajser révén szlovén uralom a motokrossz-vb kétharmadánál

Gajser révén szlovén uralom a motokrossz-vb kétharmadánál

12 futamon van túl a motokrossz-vb 2022-es szezonja. Az MXGP kategóriában Tim Gajser imponáló magabiztossággal vezet. Az MX2 jóval szorosabb.

A 2022-es motokrossz-világbajnokság még február végén Nagy-Britanniában kezdődött. Az ötszörös világbajnok címvédőről, a holland Jeffrey Herlingsről nagyon hamar kiderült, hogy az egész szezont kihagyni kényszerül a téli előszezon során összeszedett lábsérülése miatt.

A címvédő távollétében pedig a 2022-es szezon egy emberről szól: ő pedig a szlovén Tim Gajser. A 243-as rajtszámú Honda versenyzője idén mindössze három olyan hétvégét hozott, ahol ne tudott volna legalább egy futamot megnyerni. Ehhez képest eggyel több az az alkalom, amikor nem ő lett a hétvége összetett győztese.

Jorge Prado, MXGP
Jorge Prado, MXGP. Fotó: MXGP

Gajser négy olyan hétvégét is összehozott, amely során mindkét futam győztese ő lett az MXGP-ben. A szlovén előnye ennek megfelelően tetemes, 125 pont a GasGas spanyol versenyzője, Jorge Prado előtt. Gajser mögött egyébként szoros a csata az összetett második helyéért, ugyanis Prado előnye mindössze öt pont a harmadik svájci Jeremy Seewer előtt.

A tavalyi MX2-es világbajnok Maxime Renaux jelenleg negyedik összetettben, két pontos előnyben Glenn Coldenhoffhoz képest.

Gajser egyébként a maga részéről szintén nem akárki a sportban, ugyanis 2015-ben már MX2-es világbajnoki címet ünnepelhetett. 2016-ban, 2019-ben és 2020-ban pedig már az MXGP-ben ért fel a csúcsra.

MX2

Ahogy Gajser magabiztosan vezeti az MXGP tabelláját, úgy az MX2 küzdelme jóval szorosabb. Ez a kategória két ember, a francia Tom Vialle és a belga Jago Geerts csatájáról szól. Kettejük között négy pont a különbség előbbi javára. Mindketten hoztak már egyébként tökéletes hétvégéket a 2022-es szezon során, Vialle hármat, míg Geerts kétszer tudott így zárni egy adott futamon.

A legutóbbi hétvége – MXGP

A világbajnokság tizenkettedik hétvégéjét a Samota Rocket Motor Circuit területén rendezték Indonéziában. A pálya Sumbawa szigetén található. A hétvége rengeteg izgalmat és két tökéletes teljesítményt hozott. Az első versenyen pont Gajser volt az, akié a Holeshot lett, miután a kawasakis Ben Watson eltalálta a kaput, így mehetett a mezőny legvégére.

Gajser aztán meg is tudta tartani a vezetést Jorge Prado és Rubén Fernández előtt. Fernándezt Glenn Coldenhoff és Romain Febvre követték. Febvre rajtavesztett egy csatán, ugyanis Pauls Jonass elment mellette, de a páros ezt követően sem szakadt szét. Febvre jól tette, hogy kitartott, ugyanis Jonass bukott és visszacsúszott egészen a kilencedik helyig. Később feljebb tudott kapaszkodni, egészen a hetedik helyig. Mitch Evans az ötödik körben meg tudta előzni Jed Beatont, és a leszakadó Fernándezre is nyomást tudott helyezni.

Rubén Fernández, MXGP
Rubén Fernández, MXGP. Fotó: MXGP

A futam végén Gajser szezonbeli tizenkettedik győzelmét aratta Prado, Fernández, Coldenhoff and Febvre előtt. A második futamon a Holeshot birtokosa Prado lett, míg Febvre visszaesett negyediknek. Gajser egy pillanatra még Fernández mögé is visszaesett. Prado sokáig jó tempóban haladt az élen, miközben Gajser a felzárkózással volt elfoglalva. Előbb Febvre, majd Prado mellett is elment. Az egész hétvégén ételmérgezéssel küzdő Jeremy Seewer a legtöbbet hozta ki a hétvégéjéből – a svájci az első futamon 12., a másodikon pedig kilencedik lett.

Prado bár meg tudta nehezíteni Gajser dolgát, a szlovén 2/2-vel zárta Indonéziát és 125 pontra növelte előnyét.

A legutóbbi hétvége – MX2

A nap első MX2-es futamában a Fox Holeshotot Tom Vialle nyerte. Őt a Husqvarna gyári versenyzője, Kay de Wolf, majd Jago Geerts, valamint Kevin Horgmo követték. Andrea Adamo nem kezdte a legjobban a versenyt, mivel egy hiba miatt az utolsó előtti helyre szorult vissza.

Mikkel Haarup ezután megelőzte Horgmót a negyedik helyért, kicsivel hátrébb Stephen Rubini jött fel a kilencedik helyre. Haarup után Simon Längenfelder is el tudott menni Horgmo mellett. Ráadásul mivel de Wolf a nyolcadik körben kiesett, ez lehetővé tette Geerts számára, hogy feljöjjön a második helyre. Ekkor Vialle már 3.167 másodperccel volt Geerts előtt, aki igyekezett feljebb zárkózni.

Horgmo rövid időre visszaelőzte Längenfeldert, és a leggyorsabb versenyző volt a pályán. Mindeközben Haarup stabilan haladt a negyedik helyen egészen addig, amíg motorprobléma miatt ki nem esett a versenyből. Geerts ezután hibázgatni kezdett. Lemaradásal Vialle-lal szemben előbb 9,484, majd 12.266 másodpercre nőtt. Később tovább szakadt le riválisához képest.

Hátrébb de Wolf, Horgmo és Längenfelder szoros csatát vívott a harmadik helyért. De Wolf és Horgmo összeértek, és mindketten buktak, így Längenfelder könnyedén feljött a harmadik helyre. De Wolf rövid ideig újra lendületbe jött, de végül csak a nyolcadik helyen ért célba. Vialle előnye a leintéskor végül 8.812 másodperc volt.

A második futamban a Fox Holeshot Längenfelderé lett, bár Vialle azonnal átvette a vezetést, Adamo pedig harmadik lett Benistant előtt. Horgmónak az első körben problémája akadt, mivel visszaesett az utolsó helyre, míg Geerts a 8. helyen javított néhány pozíciót. Vialle eközben továbbra is Längenfelder előtt haladt, a páros továbbra is szorosan követte egymást.

Haarup megint kiesett

Ígéretes teljesítményt nyújtott a második futamban Haarup, aki egy ideig még ötödik is volt, de újabb motorproblémája miatt ezt a versenyt sem tudta befejezni. Längenfelder gyorsnak tűnt, hiszen övé volt több is a futam leggyorsabb körei közül. Ezzel párhuzamosan kevesebb mint egy másodpercre csökkentette a hátrányát Vialle-hoz képest. Végül hibára is tudta kényszeríteni a franciát, és átvette a vezetést. Adamo ekkor harmadik volt, míg Geerts a hatodikon igyekezett feljebb kapaszkodni.

Längenfelder egy bukás nyomán nem tudta megtartani a vezetést, így Vialle került ismét nyeregbe. A végén Geerts az ötödik helyért Karssemakers mellett is el tudott menni, míg Benistant a 10. körben Adamóval szemben feljött a harmadik helyre. A futamot végül Vialle nyerte Geerts, Längenfelder, Benistant és Horgmo előtt.

Ezzel Gajser mellett az MX2-ben is egy 2/2 juttatta győzelemhez az aktuális versenyzőt, esetünkben Vialle-t. Längenfelder második lett Benistant előtt, utóbbi harmadik dobogóját ünnepelhette. Azzal, hogy az Indonéz Nagydíj győztese Vialle lett, visszavette a vezetést összetettben is. Előnye 4 pont.

Az Indonéz Nagydíj végeredményei – MXGP

1. futam:

Poz. Versenyző Motor Idő/Kül. Sebesség
1 Tim Gajser Honda 34:55.151 52.486
2 Jorge Prado GASGAS +4.931 52.231
3 Rubén Fernández Honda +7.672 52.226
4 Glenn Coldenhoff Yamaha +10.685 51.94
5 Romain Febvre Kawasaki +15.040 51.718
6 Mitchell Evans Honda +34.937 51.916
7 Pauls Jonass Husqvarna +46.031 51.336
8 Mattia Guadagnini GASGAS +50.727 51.071
9 Jordi Tixier KTM +54.717 51.049
10 Jed Beaton Kawasaki +56.707 51.792

 

2. futam:

Poz. Versenyző Motor Idő/Kül. Sebesség
1 Tim Gajser Honda 35:12.673 52.098
2 Jorge Prado GASGAS +3.834 51.761
3 Romain Febvre Kawasaki +6.005 51.434
4 Rubén Fernández Honda +16.217 51.212
5 Mitchell Evans Honda +25.361 51.866
6 Glenn Coldenhoff Yamaha +29.237 51.054
7 Pauls Jonass Husqvarna +32.608 51.412
8 Mattia Guadagnini GASGAS +35.659 51.065
9 Jeremy Seewer Yamaha +42.924 51.263
10 Calvin Vlaanderen Yamaha +49.442 50.589

 

Az Indonéz Nagydíj végeredményei – MX2

1. futam:

Poz. Versenyző Motor Idő/Kül. Sebesség
1 Vialle, Tom KTM 35:33.662 51.546
2 Jago Geerts Yamaha +8.812 51.235
3 Simon Laengenfelder GASGAS +18.948 51.268
4 Thibault Benistant Yamaha +26.268 50.971
5 Kevin Horgmo Kawasaki +39.854 51.006
6 Stephen Rubini Honda +43.486 50.362
7 Andrea Adamo GASGAS +44.097 50.488
8 Kay de Wolf Husqvarna +57.555 50.794
9 Kay Karssemakers KTM +1:14.129 49.743
10 Delvinto Alfarizi Honda +1 kör 45.89

 

2. futam:

Poz. Versenyző Motor Idő/Kül. Sebesség
1 Tom Vialle KTM 36:06.053 50.784
2 Simon Laengenfelder GASGAS +7.795 50.908
3 Thibault Benistant Yamaha +26.334 50.294
4 Andrea Adamo GASGAS +42.686 50.199
5 Jago Geerts Yamaha +51.489 50.348
6 Kay Karssemakers KTM +1:24.244 49.412
7 Kevin Horgmo Kawasaki +2:01.134 48.781
8 Stephen Rubini Honda +1 kör 47.515
9 Delvintor Alfarizi Honda +1 kör 46.605
10 Ananda rigi Aditya Husqvarna +3 kör 44.504