2024. április 19. 15:27
KezdőlapMotoGPNakagami: Nem aggódom a csapatban betöltött helyem miatt

Nakagami: Nem aggódom a csapatban betöltött helyem miatt

Takaaki Nakagami négy világbajnoki pontot szerzett Assenben, de a nyári szünetben inkább amiatt kell aggódnia japánnak, hogy a Hondánál maradhat-e. A balesetek és sérülések sem javítanak a helyzetén.

A barcelonai balesetet követően Takaaki Nakagami a sachsenringi hétvégén háromszor is bukott. A versenyen történt kicsúszása miatt ismét pont nélkül tért haza.

Assenben az LCR Honda versenyzője a Top10-ben haladt, de egy hosszú körös büntetés miatt nem sikerült jó eredményt elérnie. Végül 12. lett. Nakagami szerint a Honda RC213V egyértelművé tette, milyen korlátai vannak.

„Időt kell szakítanunk arra, hogy javítsunk a motoron. Egy versenyhétvége alatt lehetetlen érdemi változást végrehajtani.” – kezdi Nakagami.

„Ha nyomás alatt vagyok, elesek. Ki kell ismerni a határokat. Ha bekerülünk a Top 10-be, sajnos a következő lépést már elérhetetlen, hogy például az első 6-ban végezzünk. A mi vezetési módszerünk mindig nagyon közel van a maximumhoz. Ha egy kicsit túltolod, akkor fennáll a veszélye, hogy elesel.”

„Természetesen a lehető legjobb eredményt szeretném elérni. A HRC-ért, magamért és nyilván a jövőmért is. De ugyanakkor némi kockázatot is vállalni kell. Barcelonában nem kockáztattam túl sokat, de hibáztam. Azóta is küzdök a sérüléssel. 3 kemény futamon vagyunk túl, ennek ellenére nagyon motivált vagyok.”

„A nyári szünet nagyon fontos számomra és a Honda számára is, mert így elég idejük van a motor fejlesztésére, és további ötleteket gyűjtésére a szezon második felére vonatkozóan. Jót fog tenni a pihenés. Nem aggódom az ülésem miatt, csak a munkámra koncentrálok.”