2024. március 29. 13:07
KezdőlapMoto2Pons: Túl sokat bukott Canet

Pons: Túl sokat bukott Canet

Sito Pons úgy véli, Canetnek minden esélye meg lett volna a világbajnoki címre, de túl sok volt a bukás. Vajon van visszaút?

A Flexbox HP40 csapat Madridban gyűlt össze, hogy átgondolja a Moto2 és a MotoE világbajnokság idei első szakaszát. Maga a csapatfőnök, Sito Pons vett részt az eseményen, illetve az istálló pilótái: Jorge Navarro és Jordi Torres. Nem volt jelen azonban Arón Canet, akit meg kellett műteni a barcelonai Dexeus kórházban. A spanyol versenyző lázasan vetette alá magát a beavatkozásnak. Eltört az orrsövénye felül, mely érintett egy artériát, ez okozta a folyamatos vérzést, ami miatt nem tudott részt venni az asseni hétvégén.

Canet videóüzenetben az alábbiakat osztotta meg:

„Sajnálom, hogy nem vettem részt. A művelet bonyolultabb volt, mint gondoltam. Néhány héten belül biztosan 100%-os leszek”.

Pons szerint 15 nap múlva teljesen felépül ahhoz, hogy Silverstone-ban indulhasson.

A kétszeres 250 köbcentis világbajnok, Sito Pons továbbra is bízik csapata esélyeiben. Canet 30 ponttal van lemaradva Vietti és Augusto Fernandez mögött, Oguréhoz képest pedig 29 egység a hátránya.

„A cél az, hogy mind a versenyzők, mind a csapatok világbajnokok legyenek. Hátrányba kerültünk a sok sérülés miatt, de még így is van esélyünk. Ha felépülnek, erősebbek lesznek, és harcolhatnak a címért.” – jelentette ki Pons.

Az egykori versenyző úgy véli, eléggé nyílt még a bajnokság:

„Ez egy nagyon érdekes idény, minimum négy esélyese van. Ez bonyolítja a dolgokat, mert három ellen nehezebb harcolni, mint egy ellen. Három versenyzőn kell felülkerekedned. Mondtam Arónnak, hogy ezt a világbajnokságot csak elveszíteni tudjuk, hiába gyorsabb a többieknél. Ha nem bukott volna három futamon, akkor 25 ponttal vezetne. Remélem, a szezon második felében, legalább a három ellenféllel tud valamit kezdeni.”

 

 

 

 

Forrásmarca.com