2024. március 29. 14:10
KezdőlapMotorsportMotoAmerica: Újabb duplájával már Gagne a bajnoki éllovas

MotoAmerica: Újabb duplájával már Gagne a bajnoki éllovas

Azok után, hogy Jake Gagne megnyerte az előző két futamot, Laguna Secában ismét duplázott, így pedig már a bajnokságot is ő vezeti.

A MotoAmerica mezőnye úgy érkezett a Mazda Raceway Laguna Secára, hogy az azt megelőző két futamot Jake Gagne tudta megnyerni. A The Ridge-en aratott sikereivel a vezetést akkor még nem vette át Danilo Petruccitól, de már nagyon közel került az olaszhoz.

A futamok

A forgatókönyv hasonló volt Montereyben is: a pole-ból Gagne az első futamon tulajdonképpen rögtön az elején el tudott lépni üldözőitől, és innentől nem is látták őt. A Fresn N Lean Yamaha bajnoki címvédője végül majdnem öt másodperccel hagyott le mindenki mást a 20 körös verseny leintésekor.

A nagyobb csata mögötte zajlott, a második helyért. Az utolsó körre fordulva ez Gagne csapattársáé, Cameron Petersené volt, Petrucci azonban egy kisebb kontaktnak is köszönhetően feljött elé. Végül Petersen volt az, aki jobban jött ki az utolsó körből, miután még egy Rossi-Stoner-szerű csatát is vívtak a Dugóhúzóból lefelé. A mexikói Richie Escalante szezonbeli legjobb eredményét szerezte az első futamon egy negyedik hellyel. Mögötte a komoly tapadási problémákkal küzdő Mathew Scholtz zárt.

A második futam rajtsorrendje némileg máshogy nézett ki az elsőhöz képest, ezen ugyanis Mathew Scholtz rajtolhatott elsőként. Őt Petrucci és Gagne, tehát a két bajnoki éllovas követte. Kettejük között a második futamra fordulva már csak két pont volt a különbség. Gagne-nyal ezúttal sem tudtak mit kezdeni a riválisok, ugyanis a yamahás megint rögtön az élre állt, és onnantól bottal üthették a nyomát.

A dobogó végül pontosan ugyanazokból állt, mint egy nappal korábban. Másodikra azonban Petrucci jobbnak bizonyult Petersennél, és ő lett a második. Ezzel legalább a kármentés sikerült neki, ugyanis bár az összetett vezetést át kellett adnia Gagne-nak, lemaradása így csak három pont. Escalante másodszor is negyedik lett Laguna Secában, igaz, ehhez kellett egy kiesés is Scholtz részéről. Az ő nullázásának köszönhetően Héctor Barberá is előre tudott jönni egyet tegnaphoz képest, ő lett az ötödik.

A végeredmények

1. futam:

# Versenyző Gyártó Idő/Kül. Csapat
1 Jake Gagne YAM 28:19.887 Fresh N Lean Progressive
2 Cameron Petersen YAM +4.381 Fresh N Lean Progressive
3 Danilo Petrucci DUC +4.661 Warhorse HSBK Racing
4 Richie Escalante SUZ +17.572 Vision Wheel
5 Mathew Scholtz YAM +23.028 Westby Racing
6 Héctor Barberá BMW +25.610 Tytlers Cycle Racing
7 PJ Jacobsen BMW +30.534 Tytlers Cycle Racing
8 Kyle Wyman SUZ +45.012 Vision Wheel
9 Bryce Prince YAM +56.638 Champ School BPR
10 Travis Wyman BMW +1:03.356 Tytlers Cycle/RideHVMC Racing
11 Larry Pegram BMW +1:04.036 Tytlers Cycle Racing
12 Danilo Lewis BMW +1:05.232 Tecfil Racing
13 Ezra Beaubier BMW +1:05.364 Motorsport Exotica
14 Brandon Paasch SUZ +1:05.631 Altus Motorsports
15 Max Flinders YAM +1:11.239 Thrashed Bike Racing
16 Andrew Lee SUZ +1:16.002 Cycle World/Octane/Chuckwalla
17 Jeremy Coffey SUZ +1 kör Triple M
18 Hunter Dunham YAM +1 kör Hunter Dunham Racing
19 Nolan Lamkin BMW +4 kör Tom Wood Powersports

2. futam:

# Versenyző Gyártó Idő/Kül. Csapat
1 Jake Gagne YAM 28:17.534 Fresh N Lean Progressive
2 Danilo Petrucci DUC +5.571 Warhorse HSBK Racing
3 Cameron Petersen YAM +6.111 Fresh N Lean Progressive
4 Richie Escalante SUZ +17.992 Vision Wheel
5 Héctor Barberá BMW +24.084 Tytlers Cycle Racing
6 PJ Jacobsen BMW +32.292 Tytlers Cycle Racing
7 Kyle Wyman SUZ +44.568 Vision Wheel
8 Travis Wyman BMW +48.717 Tytlers Cycle/RideHVMC
9 Corey Alexander BMW +48.964 Tytlers Cycle/RideHVMC
10 David Anthony SUZ +59.224 ADR Motorsports
11 Hayden Gillim SUZ +59.385 Disrupt Racing
12 Larry Pegram BMW +1:01.054 Tytlers Cycle Racing
13 Ashton Yates BMW +1:01.387 Aftercare Hayes Scheibe Racing
14 Brandon Paasch SUZ +1:02.213 Altus Motorsports
15 Ezra Beaubier BMW +1:03.068 Motorsport Exotica
16 Danilo Lewis BMW +1:03.139 Tecfil Racing
17 Max Flinders YAM +1:05.060 Thrashed Bike Racing
18 Geoff May HON +1:12.159 VisionWheel/DiscountTire/KWS
19 Andrew Lee SUZ +1:12.421 Cycle World/Octane/Chuckwalla
20 Bryce Prince YAM +1:19.065 Champ School BPR Yamaha
21 Jeremy Coffey SUZ +1:21.640 Triple M
22 Hunter Dunham YAM +1:22.774 Hunter Dunham Racing
23 Nolan Lamkin BMW +1:27.014 Tom Wood Powersports
24 Jack Bakken BMW +1 kör Wawa Racing Team
25 Dallas Sherman Jr YAM +1 kör Team Posse

 

A bajnokság állása – az élmezőny

# Versenyző Csapat Motor Pont
1 Jake Gagne Fresh N Lean Progressive Yamaha 215
2 Danilo Petrucci Warhorse HSBK Racing Ducati 212
3 Cameron Petersen Fresh N Lean Progressive Yamaha 175
4 Mathew Scholtz Westby Racing Yamaha 170
5 Héctor Barberá Tytlers Cycle Racing BMW 122
6 Richie Escalante Vision Wheel Suzuki 104
7 PJ Jacobsen Tytlers Cycle Racing BMW 92
8 Jake Lewis Vision Wheel Suzuki 75
9 Ashton Yates Scheibe Racing BMW 69
10 Travis Wyman Tytlers Cycle/Ride HVMC BMW 64