back to top
2024. október 15. 15:00
KezdőlapMotorsportSuzuka 8H - a gyári Hondáé a győzelem

Suzuka 8H – a gyári Hondáé a győzelem

Magyar idő szerint hajnali fél ötkor vette kezdetét az FIM Endurance Világbajnokság harmadik állomása, a Suzukai 8 órás. A 45 induló csapat versenyzői között csak a gyári alakulatoknál találhattuk európai neveket, a mezőny több, mint 80%-át japánok alkották.

A rajt

A rajt előtt még üzentek a szombati szabadedzésen súlyosan megsérülő Gino Rea-nak.

A rajtot épp az említett Gino Rea csapata kapta el a legjobban, ők fordultak elsőként az első kanyarba. A YART Yamaha ezúttal is beragadt a rajtnál, és egészen a 22. helyig estek vissza. A mezőny száguldása azonban hamar véget ért: ugyanis a második körben a 17-es számú Asteam Dream Honda SI csapat versenyzője, Kosuke Sakumoto nagy tempóval elesett, és kibombázta a 73-as számú SDG Honda Racing versenyzőjét, Teppei Nagoét is.

A versenyzőknek szerencsére nem lett baja (a Fireblade-jeikkel ellentétben), de pályára jött a biztonsági autó. A roncsokat visszavitték a boxukba, és több, mint egyórányi szerelés után mindkét csapat folytatta a versenyzést – igaz, a mezőny végére visszaesve.

Ahogy korábban írtuk, a japánok számára „szent” dolog a Suzukai 8 órás, a legtöbb japán csapat egész évben erre az egy versenyre készül, a helyiek számára ez nagyobb ranggal bír, mint a MotoGP Japán Nagydíja. Ennélfogva a tempó is feszített, nem meglepő, hogy több bukás is történt, amik olykor előhívták a biztonsági autót. Ezekre még itt és itt is láthattok egy-egy példát.

Az élmenők drámái

A Suzukai 8 órásra létrehozott, 33-as számú gyári Honda csapat, a Team HRC egyébként hamar átvette a vezetést az F.C.C. TSR Hondától, és a futam jelentős részén az élen álltak. Közben nemcsak a privát, hanem az élcsapatokat is elkezdte sújtani a balszerencse: a gyári támogatású SRC Kawasaki csapatból Randy De Puniet bukott, emiatt értékes perceket kellett a Ninjának a boxban töltenie. Jonathan Rea lekörözés közben esett el, de ő hamar folytatni tudta, még a boxba sem kellett kiállnia:

A gyári BMW csapat, a BMW Motorrad World Endurance Team azonban már nem volt ilyen szerencsés: a féltávhoz közeledve Ilya Mykhalchyk alatt megállt a BMW.

Újra tudta indítani a motort, és be tudott jönni vele a boxba, onnan azonban már nem hajtottak ki, a bajor alakulat feladta a japán küzdelmet. A sokáig stabilan harmadik YART Yamaha csapat számára a dráma az utolsó órában jött el: összeütköztek a 74-es számú Akeno Speed Yamaha brigáddal.

Mindketten folytatni tudták a versenyt, de értékes köröket veszítettek a boxban töltött idő alatt, így a YART elbúcsúzhatott a dobogótól.

A futam során végig a Team HRC állt az élen, őket követte másodikként a Kawasaki gyári csapata, harmadikként pedig hol a YART Yamaha, hol a SERT Suzuki haladtak. A hangvillások azonban az előbb leírtak szerint kiszálltak a dobogóért folytatott küzdelemből, más, érdemi változás pedig már nem történt a leintésig.

A befutó

A Tetsuta Nagashima – Takumi Takahashi – Iker Lecuona alkotta Team HRC példás teljesítménnyel nyerte meg a 2022-es Suzukai 8 órást. Nemcsak az edzéseket, hanem a versenyt is végig dominálta, az első néhány kört leszámítva mindig ők álltak az élen, és nem sújtotta őket bukás, vagy műszaki hiba. A Honda 2014 után diadalmaskodott ismét a tulajdonában álló pályán.

Második helyen a Jonathan Rea – Alex Lowes – Leon Haslam alkotta gyári Kawasaki csapat végzett, a dobogó legalsó fokára pedig a Gregg Black – Kazuki Watanabe kettőssel felálló Yoshimura SERT Suzuki csapat állhatott fel.

A privát csapatok közül a legjobb a negyedik helyen célbaérkező suzukis S-Pulse Dream Racing ITEC gárda lett, akik Takuya Tsudával, Atsumi Cocoróval és Hideyuki Ogatával teljesítették a nyolc órát.

A 2022-es Suzukai 8 órás végeredménye:

1 Team HRC HONDA 214 kör
2 Kawasaki Racing Team Suzuka 8H KAWASAKI + 1 kör
3 Yoshimura SERT Motul SUZUKI + 2 kör
4 S-Pulse Dream Racing ITEC SUZUKI + 4 kör
5 TOHO Racing HONDA + 4 kör
6 Honda Dream RT SAKURAI HONDA + 4 kör
7 YART Yamaha Official Team YAMAHA + 5 kör
8 Team ATJ HONDA + 6 kör
9 Team Kodama YAMAHA + 6 kör
10 F.C.C. TSR Honda France HONDA + 6 kör

 

A teljes végeredmény itt érhető el (kattintás után letöltés indul).