back to top
2024. október 07. 13:28
KezdőlapMoto3Surra év végén elhagyja a VR46 Akadémiát

Surra év végén elhagyja a VR46 Akadémiát

A Moto3-as versenyző Alberto Surra kevesebb mint egy évvel azután, hogy hivatalosan is csatlakozott Valentino Rossi VR46 Riders Academy-hez, bejelentette, hogy a 2022-es szezon végén elhagyja azt.

Alberto Surra hivatalosan csak tavaly szeptemberben csatlakozott a VR46 Riders Academy-hoz, közel egyéves próbaidő után.

„Ez egy szűk csoport, amibe úgymond lábujjhegyen kell belesétálnod, olyan szép és könnyű. A többiek már régóta ott vannak, így az elején nem olyan könnyű. Ettől függetlenül azt kell mondanom, hogy mindenkivel nagyon jól kijövök.” – mondta Surra a SPEEDWEEK.com-nak egy tavalyi interjúban.

Mentora, Valentino Rossi annak idején világossá tette, hogy a tehetség mellett a jellemnek is meg kell felelnie.

„Szeretjük a szimpatikus és művelt srácokat, akik – még ha fiatalok is – tudják, hol a helyük.”

Surra volt az első „szerzemény” a híres tehetségek közül Baldassarri, Bulega és Foggia távozását követően a 2019-es szezon végén, de most a 18 éves torinói elárulta, hogy a jelenlegi szezon végén ő is elhagyja a kilencszeres világbajnok által vezetett csapatot.

„A VR46 Riders Academy-vel eltöltött csodálatos idő után a szezon végén elhagyom a csapatot. Köszönöm mindenkinek.” – írta Surra a közösségi média csatornáin.

A fiatal olasz tavaly a VR46 CIV csapatától a Moto3-as világbajnokságban szereplő Snipershez igazolt, de a 2021-es holland TT-n átvette Filip Salac Hondáját. 2022-ben Surra első teljes világbajnoki szezonját teljesítette, de sérülések miatt a 13 futamból hatot kihagyott. Eddigi egyetlen világbajnoki pontját tavaly Aragónban szerezte.