A Ducati sztárjának, Pecco Bagnaiának nem volt épp eredményes napja pénteken. Az olasz büntetést kapott, és délután ő is összetörte motorját.
Nem sokkal az első szabadedzés vége előtt Misanóban nem mindennapi helyzet alakult ki Álex Márquez és Pecco Bagnaia között. Az olasz a 2-es kanyarból kifelé hirtelen lelassult. Márqueznek gyorsan reagálnia kellett.
Mivel a stewardok ezt az akciót veszélyesnek és felelőtlennek nevezték, Bagnaia büntetést kapott. A kvalifikáció után három helyet hátrébb kerül, így legfeljebb a második sorból indulhat. A 25 éves pilóta jogosnak érzi a büntetést.
„Teljesen egyetértek a büntetéssel, mert hibáztam. Azt hittem, hogy az edzés már véget ért, de nem így volt. Az én hibám volt, már elnézést kértem a stewardoktól.” – hangsúlyozta Bagnaia péntek este.
„A büntetés helyes. Megkérdeztem, miért nem kaptam hosszú kört. Azt mondták nekem, hogy azért, mert ez volt az első alkalom számomra. Ezt a büntetést figyelmeztetésként kapod, majd ha ez még egyszer előfordul, akkor hosszú körbüntetést kapsz.”
„Ez a helyes lépés, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az ilyen szabálysértésekre.”
Min változtat a büntetés?
„A gyorsaságot illetően semmi sem változik, de a kvalifikáción ez megterhelő. Az első sorba kell kerülnöm, mert a második sorból való indulás nehéz, de még elfogadható. Aztán a harmadik sor kezd túl nehézzé válni.” – mondta a kilencszeres MotoGP-győztes.
„Ez nem egy olyan pálya, ahol az nehéz előzni, Sachsenring sokkal nehezebb lenne, de jobb előkelőbb pozícióból kezdeni.”
Pecco a második edzésen a második helyen végzett, de előtte bukott a 4,226 km-es pályán hazájában.
„Luca Marini előttem haladt. Gyorsabban mentem be a kanyarba, mint ő, belülről akartam tovább menni, majd egy kanyarral később megelőzni. Aztán érintettem a fehér vonalat és elestem. Ez is az én hibám volt.” – vallotta be az interjúban.