2024. március 29. 00:32
KezdőlapMotoGPMegállapodott a MotoGP-versenyről Szaúd-Arábia és a Dorna

Megállapodott a MotoGP-versenyről Szaúd-Arábia és a Dorna

Nagyobbnál nagyobb sporteseményeket csábít magához Szaúd-Arábia. A következő ilyen a MotoGP lehet, erről állapodtak meg a Dornával.

A MotoGP promótere, a Dorna és a szaúdi motorsport-szövetség (Saudi Motorsport Company, SMC) egy szándéknyilatkozatot írt alá egymással. Ezzel a felek nem titkolt célja az, hogy idővel Szaúd-Arábia adhasson otthont a MotoGP egy versenyének.

Szaúd-Arábia az úgynevezett sportswashing nevű jelenség segítségével igyekszik javítani nemzetközi megítélésén. Így került a közel-keleti országba a Forma-1 is, amelyet tavaly óta rendeznek meg Dzsiddában. A Formula E, a Dakar és az Extreme E szintén ide költözött az elmúlt években.

Azonban míg a száguldó cirkusz több versenyt is rendez a térségben, addig a MotoGP a környékből csak Katarba látogat el, immár tradicionálisan szezonnyitó helyszínként. Ezzel tehát megvalósíthatnának egy terjeszkedést is.

A megállapodás nem csak a versenyrendezésről, hanem egy tehetségkutató program létrehozásáról is szól a Dorna és az SMC között. Ennek célja, hogy felkutassák a régió legjobb motorosait is, valamint általánosságban elérhetőbbé tegyék a sportot a királyságban.

Nagyon örülünk a szándéknyilatkozat aláírásának a Dornával, amely írásba is foglalja a közös célunkat, miszerint a MotoGP futamát itt rendezzék a jövőben. Logikus, hogy a világ legnevesebb motorversenyét is idehozzuk a többi, nagyobbnál nagyobb versenysorozat mellé. Nagyon várjuk már azt is, hogy a versenyrendezésen keresztül minden polgárunk életét is jobbá tehessük” – mondta el Szaúd-Arábia képviseletében Khalid Bin Sultan Al Abdullah Al-Faisal herceg.

A világ legnevesebb motorverseny-sorozataként nagyon izgatottak vagyunk a térségben történő terjeszkedés lehetőségét illetően. A régió kulcsfontosságú piac a motorkerékpárok szempontjából, és az elmúlt években a versenyrendezés iránt is 80 százalékkal ugrott meg az érdeklődés. Szaúd-Arábia az évek során megmutatta, hogy képes vendégül látni a világ legnevesebb sporteseményeit is. A szándéknyilatkozat aláírásával szentesítjük közös céljainkat. Biztos vagyok benne, hogy az ország nagyszerű otthona lesz majd a bajnokságnak” – tette hozzá a Dorna első embere, Carmelo Ezpeleta.

ForrásMotoGP