back to top
2024. július 16. 04:07
KezdőlapSuperbikeNem csak Márquez, van der Mark is visszatérhet

Nem csak Márquez, van der Mark is visszatérhet

A MotoGP-ben Marc Márquez, a Superbike-vb-n Michael van der Mark volt a nagy hiányzó. Most a holland is újra bőrruhát húzhat.

A BMW holland versenyzője, Michael van der Mark eddig mindössze a holland hétvége három versenyét tudta teljesíteni. Estorilban még megpróbálkozott az indulással, de attól a három versenytől már vissza kellett lépnie. Azóta egyetlen hétvégén sem versenyzett. Emellett már a szezon nyitóhétvégéjén, a MotorLand Aragónon sem tudott ott lenni. A tavaszi kihagyást még egy télen összeszedett lábtörés miatt kellett eszközölnie, a mostani kihagyást pedig az Estorilban összeszedett csípősérülés okozta.

A Superbike-vb soron következő hétvégéjén (immár reményei szerint véglegesen) visszatérhet, és ismét versenyezhet.

Azt hiszem, mindenki el tudja képzelni, mennyire várom már a visszatérést” – mondja van der Mark. „Jó rég versenyeztem már, így nagyon izgatott vagyok emiatt. Persze erre még meg kell kapnom az engedélyt az orvosoktól. Én a magam részéről jól érzem magam, de persze az orvosoknak kell erre rámondaniuk az áment. Azt nehéz most megmondani, mit  várhatok ettől a hétvégétől. A legfontosabb, hogy nyugodt maradjak, mert tényleg rég versenyeztem. Meglátjuk, mi lesz. Magny-Cours-t mindenesetre szeretem, értem is el itt jó eredményeket. Örülök a visszatérésnek, de mondom, nyugodtnak kell maradnom. Még mindig van hat hétvége a szezonból.

Van der Mark helyén Misanóban és Doningtonban az ukrán Ilja Mihalcsik versenyzett. Mostban a brit Superbike-menő Peter Hickman ült a helyére. A holland még sérülten egy évvel meghosszabbította szerződését. A BMW új fejlesztései közül most lesz alkalma először kipróbálni a Kalex által gyártott újfajta lengőkart. Ezt csapattársa, Scott Redding már Donington óta használja.