2024. március 29. 12:19
KezdőlapMotorsportAragón - Görbe Soma újra pontszerző!

Aragón – Görbe Soma újra pontszerző!

Görbe Soma számára a Red Bull Rookies Cup aragóniai hétvége nem (pontosabban: az sem) indult jól. A 14. rajthelyről indulva a szombati futamon elesett, így nem látta meg a kockás zászlót. A vasárnapi verseny azonban már jobban alakult számára.

Vasárnapi verseny

A futam felvétele itt nézhető vissza, a rajt 8:45-nél kezdődik.

Görbe Soma az első körökben ismét tartotta a pozícióját, de a harmadik körre már hátrébbesett, egészen a 17. helyig. Ott egy bolyban csatázott korábbi Northern Talent Cup-os riválisaiva: Jakob Rosenthalerral, Lorenz Lucianoval, valamint Demis Mihailával és Fadillah Aditamával. Soma volt, hogy a 16., volt, hogy a 18. pozícióban volt a futamon. Három körrel a vége előtt már csak a 19. volt, és az utolsó kört is ebben a pozícióban kezdte meg.
Ám először ekkor leelőzte egyik vetélytársát, majd a tegnapi győztes Rico Salmela is kiesett előle. Egy ötfős bollyal küzdött az utolsó pontokért – aminek végén ő futott be elsőként, így az övé lett a két pontot jelentő 14. pozíció! Mindössze egyetlen ezreddel (!) előzte meg Lucianot, kilenccel Rosenthalert és tizenöttel Jacob Roulstone-t! Ez a siker némi vígaszt jelenhet Somának az elmúlt időszakért.

Az élmezőnyben ezúttal is egy elképesztő adok-kapok alakult ki, és a befutó rettentően szoros volt: az első kilenc helyezett fél másodpercen (!) belül végzett! A győzelmet ezúttal a holland Collin Veijer szerezte meg Angel Piqueras és Máximo Quiles előtt – ám Piquerast utólag hátrébb sorolták egy pozícióval.

Végeredmény

1 Collin VEIJER NED 30’57.027
2 Máximo QUILES SPA 0.049
3 Angel PIQUERAS SPA 0.009
4 Luca LUNETTA ITA 0.053
5 Filippo FARIOLI ITA 0.101
6 José Antonio RUEDA SPA 0.183
7 Casey O’GORMAN IRL 0.351
8 Tatchakorn BUASRI THA 0.381
9 Marcos RUDA SPA 0.491
10 Ruché MOODLEY RSA 2.564
11 Harrison VOIGHT AUS 2.750
12 Cormac BUCHANAN NZE 2.823
13 Danial SHAHRIL MAL 3.004
14 GÖRBE Soma HUN 11.346
15 Lorenz LUCIANO BEL 11.347
16 Jakob ROSENTHALER AUT 11.355
17 Jacob ROULSTONE AUS 11.361
18 Demis MIHAILA ITA 11.609
19 Fadilla Arbi ADITAMA INA 14.700
20 Alex VENTURINI ITA 15.342
21 Guillermo MORENO MEX 1’11.281
Nem értek célba
Rico SALMELA FIN 1 kör
Gabin PLANQUES FRA 1 kör
Freddie HEINRICH GER 9 kör

 

Soma véleménye

Soma röviden ennyit írt ki a facebook-oldalára a cikket követően:

A bajnokság állása

Egy fordulóval a vége előtt eldőlt, hogy a 2022-es trófea vagy José Ruedáé, vagy Collin Veijeré lesz. A jelenleg harmadik helyezett Máximo Quilesnek már matematikai esélye sincs a végső győzelemre. Rueda és Veijer között azonban csupán 11 pont a különbség, miközben még 50 egység szerezhető.
Görbe Soma egy elképesztően balszerencsés szezont tudhat magáénak: a ma gyűjtött két pontjával együtt már hat egységgel rendelkezik, amivel jelenleg a pontvadászat 22. helyén áll.

1 José Antonio RUEDA SPA 202
2 Collin VEIJER NED 191
3 Máximo QUILES SPA 148
4 Angel PIQUERAS SPA 144
5 Tatchakorn BUASRI THA 124
6 Luca LUNETTA ITA 109
7 Rico SALMELA FIN 101
8 Casey O’GORMAN IRL 98
9 Filippo FARIOLI ITA 93
10 Harrison VOIGHT AUS 77
11 Marcos RUDA SPA 64
12 Lorenz LUCIANO BEL 46
13 Danial SHAHRIL MAL 45
14 Eddie O’SHEA GBR 38
15 Jakob ROSENTHALER AUT 33
16 Gabin PLANQUES FRA 32
17 Fadilla Arbi ADITAMA INA 31
18 Ruché MOODLEY RSA 31
19 Demis MIHAILA ITA 23
20 Cormac BUCHANAN NZE 21
21 Jacob ROULSTONE AUS 13
22 GÖRBE Soma HUN 6
23 Alex VENTURINI ITA 5
24 Freddie HEINRICH GER 3
25 Amaury MIZERA FRA 2
26 Guillermo MORENO MEX 0

 

A Red Bull Rookies Cup mezőnyére most hosszú pihenő vár: az utolsó, szezonzáró fordulóra mintegy két hónap múlva kerül sor Valenciában, a MotoGP idei utolsó versenyhétvégéjének betétfutamaként. Soma viszont októberben még két JuniorGP állomáson fog elindulni Aragónban és Valenciában.