2024. március 29. 09:48
KezdőlapMotoGPMir utolsó versenyére készül a Suzukival

Mir utolsó versenyére készül a Suzukival

Joan Mir, a MotoGP 2020-as világbajnoka vasárnap teljesíti 65. és egyben utolsó versenyét a Suzuki színeiben. A spanyol ezután új fejezetet kezd a Hondánál.

Kedden Joan Mir először ül majd a gyári Hondára, maga mögött hagyva a Suzukinál töltött időszakot. A spanyol 2019-ben érkezett a királykategóriába, azóta pedig egy világbajnoki címet nyert és összesen 13 dobogós helyezést ért el. A vasárnapi valenciai futam után vége – a Suzuki kiszáll a motoros világbajnokságból.

„Vége a nagyon szép időszakunknak ezzel a márkával, a Suzukival. Valóban fantasztikus időszak volt, de ennek most már vége. Sajnos az jár a fejemben, ami az elmúlt két versenyen történt. Végig remek eredményeink voltak, de problémáink voltak Ausztráliában és Malajziában is.” – magyarázta Mir csütörtökön.

„Mindkét futamon megvolt a lehetőségünk az első helyezések valamelyikére.” – bosszankodott a Suzuki versenyzője.

„Jobban kell teljesítenünk, mert valahol mélyen azt súgja valami: ‘Gyerünk, többet is tudunk.’. Erősen hiszek abban, hogy a végén erős eredményt érhetünk el.”

„Ha jól emlékszem, tavaly Ducati-versenyzők vettek körül minket. Mindig nagyon nehéz ellenük küzdeni. Ha ugyanebben a helyzetben találnánk magunkat, akkor talán egy kicsit nagyobb végsebességgel jobban tudnánk teljesíteni. Ha ezt élvezni tudom, akkor a pályán is képes leszek gyors lenni.”