2024. április 18. 15:11
KezdőlapSuperbikeRea: Ez egy igazán stabil nap

Rea: Ez egy igazán stabil nap

Mind az FP1-et, mind az FP2-t illetően Jonathan Rea futotta a legjobb időt pénteken. A Kawasaki versenyzője régen kezdett ennyire meggyőzően.

A világbajnoki harmadik hely szinte biztosnak tűnik Rea számára, de török versenytársát még szeretné megszorongatni azért a bizonyos ezüstéremért.

Az északír számára azonban sokkal fontosabb lenne, hogy erős eredményekkel fejezze be a szezont. Az estorili második forduló óta a rekordvilágbajnok nem tudott győzelmet aratni, és Phillip Island-en itt a lehetőség. Rea hat győzelmével az egyik legsikeresebb versenyző a festői fekvésű pályán.

A pénteki legjobb idővel (1:31.127) megmutatta, hogy abszolút számolni kell vele az ausztrál hétvégén.

„Egy igazán stabil nap” – fejezte ki elégedettségét Rea a SPEEDWEEK.com-nak nyilatkozva.

„A motorom már elég jól működik, de még mindig úgy gondolom, hogy egy kicsit többet ki tudunk hozni belőle. A második edzésen visszatértünk ahhoz a beállításhoz, amelyet a szezon közepén használtunk. Ez csökkentette a gumikopást és megkönnyíti a kanyarbevételt is, de az egyensúly még nem az igazi. Összességében van néhány terület, amit még szombat előtt ki kell javítanunk, például a kanyarkijáratoknál még van hova fejlődni.”

A Pirelli szűkített gumiválasztéka a szezonzáróra pont megfelel Reának – lágy hátsó abroncsok nem állnak majd rendelkezésre.

„A keményebb gumik előnyösek lehetnek számunkra. Illetve nem lesz nagy különbség, mert van egy lágyabb és egy keményebb gumikeverék is. Szerintem a Pirelli döntése helyes, mert a múltban itt gyakran felhólyagosodtak a hátsó gumik. Ezzel nem volt probléma pénteken, és nem is számítok rá a versenyeken sem, de a köridők valószínűleg vissza fognak esni. Ami a legfontosabb, hogy mindig a biztonság legyen az elsődleges szempont.”

„Az első gumiabroncsok esetében már döntöttünk, a hátsó abroncsok esetében a keményebb opció tűnik jobbnak magasabb hőmérsékleten, de a lágyabb nem sokkal marad el mögötte. Sok kört mentem ma, így az adatokból következtetéseket tudunk levonni arra vonatkozóan, hogyan fognak viselkedni a verseny vége felé. Phillip Island-en az utolsó öt-hat lesz a döntő, hogy a dobogón végezzünk.”