2024. március 28. 20:11
KezdőlapSuperbikeBautista: Nem volt veszítenivalóm, ezért megpróbáltam

Bautista: Nem volt veszítenivalóm, ezért megpróbáltam

A Superbike-világbajnok Álvaro Bautista két győzelemmel zárta kiemelkedő szezonját Ausztráliában.

Álvaro Bautista volt az egyetlen a 22 versenyző közül, aki slick gumikon kezdte meg a Superpole futamot a száradó pályán, azonban az első körben az első helyről a 16. helyre esett vissza. A következő kilenc körben a spanyol megmutatta, hogy miért is világbajnok: szépen lassan áthámozta magát a mezőnyön, és végül elsőként ért célba.

„Ez az én döntésem volt.” – mondta Bautista a kockázatos gumiválasztásról.

„A csapatnál ugyan nem jegyezte meg senki, de biztosan azt hitték, elment az eszem” – vigyorgott a Ducati sztárja.”

„Szerencsére kellő tapasztalattal rendelkezem ezen a pályán, ahogyan az ilyen körülmények ismerősek még azokból az időkből, amikor a MotoGP-ben versenyeztem. A pálya még a sok eső után nagyon gyorsan fel tud száradni – és ez így is történt. Nagyon büszke vagyok, de tény, hogy volt kockázat abban, amit csináltam.”

„Amikor kijöttem a bokszból, azt hittem, hogy kevesebb víz van a pályán egyébként. Rinaldi mögött haladtam, és csapta rám a vizet, akkor azt mondtam magamnak: „A fenébe”. A rajtrácson azt mondtam a csapatfőnökömnek, Giuliónak, hogy váltsunk száraz beállításra. Megkérdezte, hogy biztos vagyok-e benne, mert hát minden vizes volt, és kérdezte, hogy látom-e. Azt mondtam, „bízzon bennem, váltson száraz beállításra”. Elfogadta. A rajtrácson várakozva már kétségeim voltak. Elmondta, hogy három gumiabroncs van: eső, intermediate és slick. Hirtelen nem tudtam, mit tévő legyek – kevésbé vizes aszfaltra számítottam. Azt tanácsolta, hogy előre menjen az esőgumi, hátulra pedig intermediate, ez lett volna a biztonságos megoldás. Én azonban nem vagyok gyors egy köztes eszközzel. Láttam, hogy az egyenes középen már felszáradt a pálya. Ezért kockáztattam, és úgy döntöttem, hogy a slickeket választom. Megkérdezte: „Biztos vagy benne? Azt mondtam: „Igen! Biztos vagyok benne. Tuti, hogy akkor mindenki őrültnek tartott.”

„Bíztam a motoromban. Ha még nem dőlt volna el a világbajnokság, akkor a biztos megoldást választottam volna. De nem volt vesztenivalóm, ezért megpróbáltam.”